A 100 Tagú Cigányzenekar ünnepi koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban
A Zene-Bor című koncerten a közönséget borkóstoló és néptáncbemutató is várja, így egyebek mellett mezőségi, nyírségi és kalotaszegi táncot is láthatnak.
A műsor egyik különlegessége, hogy Kodály Zoltánra emlékezve elhangzik a Kállai kettős és az Intermezzo, vendégművészként pedig Kállai Ernő hegedűművész is fellép - mondta el Farkas Nándor, a zenekar menedzsere. A gálakoncerten - amelyen 114-en lépnek színpadra - egyedi hangzásvilágot jelenítenek meg, így például Smetana Moldva című műve is cigányzenekarra áthangszerelve hangzik el - fűzte hozzá.
A menedzser arról is beszámolt, hogy 2016-hoz képest fellépéseik száma szinte megduplázódott, a közeljövőben koncertet adnak többek között Görögországban, valamint Budapesten a RaM Colosseumban és a MOM Kulturális Központban. Kiemelte, hogy a magyar közönség érti a leginkább mindazt, amit a 100 Tagú Cigányzenekar közvetít, a különleges interpretálást és az egyediséget. Mint mondta, a zenekar életében különösen fontos az év végi gála, amelyet már több mint hússzor megrendeztek.
MTI

Hozzászólások