A rövidfilmes zsűri szerint technikailag és tartalmilag is változatos volt a versenyprogram

A 14. alkalommal megrendezett budapesti Anilogue fesztiválon harminc rövid animáció szerepelt a versenymezőnyben.

A szervezők 17 országból pályázó mintegy 1300 alkotás közül válogatták ki a versenyprogram résztvevőit. Több magyar animáció is versenyzett ebben a mezőnyben, köztük Gauder Áron Kojot és a fehérember, Tóth Luca Superbia, Dell'Edera Dávid Balkon, Andrasev Nadja A nyalintás nesze és Bucsi Réka Love című munkája.



A három tagú nemzetközi zsűri, Jean-Christophe Soulageon francia filmproducer, Mihai Mitrica, a romániai Anim'est Nemzetközi Animációs Filmfesztivál alapítója és igazgatója és Milorad Krstic rendező az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett szombat esti díjátadón Joanna Rytel svéd alkotó Tűzről pattant anyák című alkotásának ítélte oda a 2000 eurós díjat.

Két finn animáció, a Féregjárat és a Fájós szemek az örökkévalóságig különdíjas lett, a közönség pedig a spanyol Decorado című rövid animációt választotta a legjobbnak. "Nagyon élveztem a program színességét mind az animációs technikák, mind a történetek szempontjából, amelyeket az alkotók ezekkel a technikákkal elmeséltek" - válaszolta Mihai Mitrica zsűritag az MTI kérdésére.

Uralkodó tendenciát nem tapasztalt a programban, "de sok film ábrázolta a magány témáját" - fűzte hozzá. Véleménye szerint nagyon erős magyar produkciók szerepeltek a válogatásban. "Úgy gondolom, a magyar animációs filmesek új generációja nagyon érett" - értékelte, és példaként kiemelte Bucsi Réka Love és Tóth Luca Superbia című munkáját.

Jean-Christophe Soulageon a fesztiválprogram eklektikusságát dicsérte: "az animációs filmek minden stílusát lefedte a pixillációtól a roboscópián át a hagyományos és a 3D-s animációig, sőt akadt néhány hibrid rövidfilm is". Értékelése szerint minden film - a legrövidebbtől a leghosszabbig - színvonalas volt és gondolatébresztő.

Uralkodó tendenciát ő sem látott kirajzolódni a válogatásban, de mint megjegyezte, a melankólia és a szomorúság több filmre is jellemző volt, a magány vagy a depresszió komikus vagy drámai stílusban, az egyszerű krónikától a dramatikailag strukturáltabb tartalomig sokféle módon megjelent. Az Anilogue vetítései vasárnap estig tartanak az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin moziban és az Art+ moziban. A győztes alkotások is újból megtekinthetők. A részletes program az anilogue.com oldalon olvasható.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com