A trolibusz-közlekedés lesz a júniusi HajóHíd Est témája

A budapesti trolibusz-közlekedés kétszer is megindult, először 1933-ban Óbudán, utána pedig 1949-ben Pesten.

A Közlekedési Múzeum márciusban elindított HajóHíd Est elnevezésű sorozatának júniusi programján szakértő vendég lesz Jakab László villamosmérnök, a Szerbusz trolibusz című könyv szerzője, aki számos műhelytitkot elmesél a közönségnek az áramszedős buszokról - közölte a múzeum az MTI-vel.



Az est vendége lesz még Takács Nóra Diána, az Örkény Színház színművésze is, aki nemcsak korabeli újságcikkekből, és szolgálati utasításokból idéz, de elmond néhány trolibuszos verset is. A programsorozat eseményeire a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

A HajóHíd beszélgetős rendezvénysorozat eddigi rendezvényein többek között olyan témákat érintettek, mint a budapesti metróépítés a Rákosi-korszakban, a zugligeti villamosközlekedés színes múltja, a szocreál vasúti állomások, vagy az Utasellátó története. A havi rendszerességgel jelentkező program házigazdája és a beszélgetések moderátora Legát Tibor újságíró, a Közlekedik. című könyvek szerzője.

A Kossuth gőzös a Duna budapesti szakaszán a legrégebbi ma is látható hajó, amely 1913 és 1976 között közlekedett, 1984 óta pedig műemléki védettség alatt áll, termeiben jelenleg vendéglátóhely működik és a Közlekedési Múzeum kiállítása látható.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com