"Csodagyerekek" fellépésével folytatódik a középdöntő

Hozzátette: legszívesebben nem is pontoznának, mert olyan produkciók következnek, amelyek csak annyiban fognak különbözni, hogy az egyik gyerek jobban bírja a stresszt, a reflektorfényt, a másik meg kevésbé és elfárad a végére.

A néprajzkutató rámutatott: a tehetségkutatóban résztvevő gyerekeket velük született adottságaik is hozzásegítették a szerepléshez, de anyanyelvi szinten nem tudtak volna elmélyülni a hagyományos kultúra különféle ágazataiban, ha nincs magas színvonalú magyar hagyományoktatási rendszer a művészeti iskolákban és a néptáncegyüttesek által képviselt műhelyekben.



Mint mondta, ezek a gyerekek nem átértelmezett formában ismerik meg a néptáncot, népzenét, hanem azokat a felvételeket tanulmányozzák, amelyeket Kodály Zoltán, Bartók Béla és Martin György rögzítettek a terepen annak idején.

Ez hatalmas dolog, ez különböztet meg minket a világ legtöbb országától, ehhez képest máshol csak kottát adnak a gyerekek kezébe - emelte ki, hozzátéve: a magyarok a stílusban, a hitelességben, a kulturális anyanyelv anyanyelvi szinten történő átadásában, átvételében kiemelkedők.

Agócs Gergely kitért arra is, hogy a 100 milliós német ajkú népesség népzenéjében 3 ezer dallamtípus van, ennek 7 ezer változata, míg a 15 milliós magyarság 3 ezer dallamtípusának 300 ezer változata ismert. "Ilyen értékes és előkelő a mi magyar kultúránk" - hangsúlyozta, hozzáfűzve: a Fölszállott a páva műsora azt próbálja a közmédia eszközeivel felmutatni, hogy van saját kultúránk és annak gyönyörű értékei, amelyekre büszkék lehetünk.

A tehetségkutató két középdöntőjében 12-12 produkció mutatkozhat be. A pénteki első középdöntőben a szécsényi Poór Mária-Szuszai Hunor, Ivánovics Viktor, a Mérai Cifra Néptánccsoport, Veres Hunor, Makula Zoltán, a Sarjú Banda, Bognár Adrián, Marton Bendegúz, a Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Erdélyi Luca, Molnár Bence és Bálint Róbert lép színpadra. A zsűri 4 produkciót juttat tovább, de az adás ideje alatt már a nézők is leadhatják szavazataikat kedvencükre.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójának győzteseit a december 16-i döntőben választják ki.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com