Diótörő és Egérkirály címmel családi musicalt mutatnak be a Syma Csarnokban

"Nincs karácsony Diótörő nélkül - ez a gondolat inspirálta a szerzőket is, amikor megszületett E. T. A. Hoffman meséje alapján, a Diótörő és Egérkirály című musical, amely december 28-án két alkalommal is látható a Syma Csarnokban" - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A történet Szomor György rendezésében látható, a főbb szerepekben a rendező mellett Vastag Tamás, Gubik Petra, Békefi Viktória, Gerner Csaba, Fehér Tímea és Tatár Bianka látható. Az E. T. A. Hoffmann meséje nyomán készült musical szövegkönyvét Szurdi Miklós, a dalszövegeket Valla Attila írta. A zenét Szomor György szerezte, aki a műsorban elmondta: a családi musical Békéscsabáról érkezik Budapestre.

Mint mondta, Diótörő szerepében Vastag Tamás, Egérkirályként Gerner Csaba látható. Hozzátette: a musicalben az Egérkirály karaktere kevésbé gonosz, inkább vicces. "Harcol a szeretetért, a saját maga eszközeivel" - jegyezte meg. Békefi Viktória, aki Marika szerepét formálja meg a musicalben, elmondta: gyerekkori álma volt, hogy eljátszhassa a szerepet, és ez az álom most valóra vált. "Nagyon élveztem az egész próbafolyamatot és az előadásokat" - mondta, hozzátéve: a Békéscsabai Jókai Színházban már 30 előadást játszottak a produkcióból, amelyet november végén mutattak be.

"A mesében a karácsonyfa alatt életre kelnek a játékok, s a fából faragott, szép színes Diótörő vezetésével harcba indulnak az őket megtámadó egerek ellen, akik már elveszítették az emberek szeretetét. Marika azonban újra emberré változtatja Diótörőt, és ezzel bebizonyítja, hogy a varázslat, az álom, a szeretet, a szerelem csodákra képes" - olvasható a darab ismertetőjében. Az előadás koreográfusa Hajdu Anita, a díszletet Egyed Zoltán, a jelmezt Papp Jankó tervezte. A produkció zenei vezetője Gulyás Levente.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com