Elindult a nevezés a Virtuózok új évadára

Tavasszal indul a Duna televízióban a nyolc adásból álló sorozat, amelyre február 9-én éjfélig lehet jelentkezni a mediaklikk.hu/virtuozok oldalon keresztül - fejtette ki Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós és rádiós médiaszolgáltatási igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

"Ahogy tavaly is, lesz egy előválogató műsor, ahol 9-9 versenyző kerül be a kicsik, a tinik és a nagyok korcsoportjából a három elődöntőbe. Innen korcsoportonként hárman jutnak a döntőbe, ahol kiválasztjuk a korcsoportgyőzteseket, a fináléban az abszolút győztesről pedig a közönség szavazással dönt az ingyenesen letölthető applikáción keresztül" - hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a közszolgálati média fölkarolja azokat az értékteremtő és értékközvetítő műsorokat, amelyeket más csatornák nem: a népzenét és a néptáncot a Fölszállott a páván keresztül, a komolyzenét a Virtuózokon keresztül, valamint ott van még a Dal, ami "szintén nem egy hagyományos könnyűzenei tehetségkutató, hiszen az új magyar könnyűzenei művek létrehozását indukálja".

Medveczky Balázs felidézte, hogy azok a gyerekek, akik a Virtuózokban megmutatkoztak, nagy karriert futnak be azóta is világszerte és New Yorktól, Londonon át Berlinig a világ legelőkelőbb színpadain lépnek fel azóta is. A produkció az ő karrierjüket a Kis Virtuózok Alapítványon keresztül segíti. "Bíztatjuk azokat is, akik korábban a válogatók során kiestek, hogy jelentkezzenek újra, hiszen voltak olyan példák, mint Váradi Gyula, aki ugyan kiesett az első évad válogatóján, a második évadban viszont a korcsoportjának győztese lett, később pedig Plácido Domingo budapesti koncertjén vendégművészként lépett fel" - emelte ki. Hozzátette: a verseny abszolút győztese 12 millió, a korcsoport győztesek 6-6 millió forintot nyernek.



Az MTVA közlése szerint kicsikhez a 2003. június 1. és 2011. május 31. között születettek, a tinik korcsoportjába pedig az 1998. június 1. és 2003. május 31. között születettek nevezhetnek, a nagyok hangszeres mezőnyébe az 1993. június 1. és 1998. május 31. közötti születésű muzsikusok jelentkezését várják, a korosztály énekes kategóriájában pedig az 1990. június 1. és 1998. május 31. között született fiatalok küldhetik el nevezésüket.

A fiatal zenészek a www.mediaklikk.hu/virtuozok oldalon keresztül, az online jelentkezési lap kitöltésével, valamint egy zenei tudásukat bemutató videó feltöltésével pályázhatnak. A zsűri tagja idén is Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, aki mindig a lelkére hallgat a zsűrizéskor és a szívében hozza meg a legfontosabb döntéseket. Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész, aki azt vallja, hogy a tehetségkutatóba bejutás már önmagában győzelem, valamint hogy egy igazi virtuóz morálisan, tisztelettel szolgálja a nagy zeneszerzők műveit. Idén is szerepel a zsűriben Kesselyák Gergely, az Operaház Liszt-díjas első karmestere, aki szerint a műsor egyik hitvallása a klasszikus zene felmutatása és megszerettetése minél szélesebb körben. A Liszt-díjas Várdai István csellóművész hiszi, hogy aki jó, az egyben különleges is, továbbá úgy véli, hogy a mai világban nincs annál csodálatosabb, mint ha gyerekek együtt zenélnek, kórusban énekelnek vagy zenekarban játszanak.

A Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Balázs János nemcsak a műsor zsűritagjaként, hanem mindennapjaiban is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél több fiatalt megismertessen a muzsikálás örömével, célja pedig, akárcsak a Virtuózok újabb évadának, hogy bizonyítsa: a klasszikus zenének a 21. században is helye van. A tehetségkutatáson túl a Virtuózok célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét, felmutatva annak szépségét, összetettségét, jelenvalóságát. Magyarország első komolyzenei tehetségkutatója idén tavasszal a negyedik évadával jelentkezik a Duna Televízió képernyőjén - közölte az MTVA.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com