Először tervezi afrikai építész a londoni Serpentine-pavilont

"Mindig is a fa volt a legfontosabb hely a falumban" - mondta a Burkina Fasó-i Gandóból származó építész azzal kapcsolatban, hogy mi inspirálta a pavilon megtervezésekor. "Az emberek a faágak árnyékában gyűlnek össze megvitatni bizonyos kérdéseket, beszélgetnek a szerelemről, az életről.

Azt akarom, hogy a pavilon ugyanilyen szerepet töltsön be: egy mindenki előtt nyitva álló menedék legyen, amely a szabadság és a közösséghez tartozás érzését adja az embereknek" - idézte Kérét a The Guardian című brit napilap internetes oldala. Míg Nyugat-Afrika kietlen tájain a tűző napsütés, addig a brit fővárosban sokkal inkább az eső ellen érdemes védekezni.



Az afrikai építész ezért úgy tervezte meg a pavilon leginkább csészealjra emlékeztető, hosszú, vékony faelemekből álló tetejét, hogy az elvezesse az esővizet a közepén lévő nyílásba, ahol acélrudak erdeje támasztja alá az egész szerkezetet. A pavilon kék színben pompázó falait ugyancsak faelemek alkotják, olyan mintában elhelyezve, amely a Gandóban élő fiatal férfiak ünnepli ruháját idézi. "Londonba jövök, ezért szerettem volna megmutatni a legszebb ruhámat" - jegyezte meg tréfásan Kéré.

A pavilon az építész afrikai munkáinak azon jellegzetességeit hordozza magán, amelyek nemzetközi hírnevet hoztak számára. Kéré gyakran dolgozik vályogtéglával és ultrakönnyű acélszerkezetekkel. Eleinte a Serpentine-pavilon falait is ilyen téglából akarta megépíttetni, ám nyomatékosan javasolták neki, hogy ne változtassa sártengerré a királyi parkot. Kéré 1965-ben született az ivóvíz- és áramellátás nélküli Gandóban.
A falu vezetőjének fiaként megvolt az a kivételes lehetősége, hogy városi középiskolában tanuljon. Tizennyolc évesen ösztöndíjjal tanulhatott famegmunkálást Németországban, ám miután rájött, hogy nem sok hasznát veszi az ácsmesterségnek az országban, elkezdett építészetet tanulni a berlini Műszaki Egyetemen. Végzősként tervezett egy általános iskolát szülővárosa számára és elegendő pénzt is sikerült összegyűjtenie a tervek megvalósításához.

Az épület 2004-ben elnyerte az Aga Khan Építészeti Díjat és azóta egy középiskolával, egy könyvtárral, egy tanári szállással és egy közösségi épülettel is bővült. A berlini Kéré Architecture építésziroda vezetőjeként Kéré jelenleg európai megbízásainak bevételeiből fedezi Burkina Fasó-i projektjeinek a költségeit. Egyik kezével elegáns cipőboltokat tervez, a másikkal iskolákat, egészségi központokat és könyvtárakat egyebek között Indiába és Jemenbe.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com