Emléktúra indul a 200 éve született költő tiszteletére

Az emléktúra ötletét a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület találta ki azzal a szándékkal, hogy 2018. március 2-ig minél többen látogassanak el azokra a településekre, amelyek a költő életében kiemelkedő szerepet töltöttek be.

Így az Arany-út egyik állomása Nagyszalonta, ahol 1817. március 2-án Arany János született. A túra helyszíne még Debrecen, ahol a költő a későbbi pályafutása szempontjából meghatározó diákéveit töltötte, valamint Nagykőrös, ahol tanárként dolgozott és balladáit írta, valamint Budapest, ahol az akadémia titkára lett.
Az emléktúra résztvevőinek egy erre a célra kiadott füzetbe négy pecsétet - a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumét, a nagykőrösi Arany János Kulturális Központét, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárét és a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesületét - kell összegyűjteniük.



Azok között a túrát teljesítők között, akik a négy pecséttel ellátott szelvényüket a kihelyezett urnákba bedobják, jövő év április 11-én értékes nyereményeket sorsolnak majd ki - olvasható a nagyszalontai egyesület kiadványában, amelyben Arany János életének és pályájának legfontosabb eseményeit gyűjtötték össze. Az Arany-út helyszínei tetszőleges sorrendben járhatók végig.

Az emléktúrához kapcsolódva a debreceni Méliusz könyvtár helyismereti gyűjteményének munkatársai külön brosúrát is készítettek, így a városba érkezők részletesen megismerkedhetnek Arany János életének debreceni vonatkozásaival - tájékoztatta az MTI-t Kovács Béla Lóránt, az intézmény igazgatója. Egyebek mellett olvashatnak Arany János és a református kollégium viszonyáról, de a kiadványból kiderül az is: hogyan kapcsolódik Toldi Miklós a virágkarneválhoz és mi volt a költő kedvenc édessége.

Az évfordulóra készített ismertetőben található térkép segítségével a túrázók végigjárhatják Debrecen valamennyi Arany-emlékhelyét.

MTI

Hozzászólások

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

Sisi viaszszobra Gödöllőn

Sisi viaszszobra Gödöllőn

Gödöllő, 2017. július 5.

http://ujhazak.com