Erős magyar filmes jelenlét a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon
Enyedi Ildikó új mozifilmje, a Filmalap támogatással készült Testről és lélekről című alkotás az Arany Medvéért versenyez a világ egyik legfontosabb filmfesztiválján - emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.
A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaiban szarvasként találkozik. Az új Enyedi-film, amelyben Borbély Alexandra és Morcsányi Géza játssza a főszerepeket, a pénteki berlini világpremiert követően március 2-tól országszerte látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Február 15-én a Berlinale rangos Panoráma programjában lesz Török Ferenc 1945 című történelmi filmjének európai premierje. A görög tragédiákat idéző, 1945 augusztusának egyetlen napjából mindössze néhány órát bemutató dráma témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. A Filmalap támogatásával készült alkotás világpremierjét nemrég tartották Miamiban, a 20. Zsidó Filmfesztiválon, ahol elnyerte a közönségdíjat a narratív film kategóriában. Török Ferenc alkotását a Filmalappal kötött megállapodás alapján a Menemsha Films forgalmazza Észak-Amerikában.
A produkció április elején debütál Magyarországon a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén (MOME Anim) végzett Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, amely a Filmalap diplomafilm-támogatásával készült, a Berlinale Generation programjában mutatkozik be vasárnap.
A kilencperces digitális rajzanimáció egy mágikus szigeten játszódik, ahol a főszereplő fiatal nőstény tigrisnek egy idősebb hím közeledésével kell szembenéznie. Számos magyar résztvevővel és magyar koprodukcióban készült alkotást is műsorra tűz a Berlinale. Palya Bea énekesnő a Django című francia filmben lesz látható, amely a fesztivál nyitófilmje is egyben.
Mácsai Pál az Es war einmal in Deutschland... című német-luxemburgi-belga produkcióban szerepel. Angelusz Iván producer közreműködésével készült a Little Harbour című szlovák-cseh koprodukció, Taschler Andrea az Utazás apánkkal című német-román-magyar-svéd alkotás koproducere volt. Jancsó Anna producer a The Party című brit filmben, Nedeczky Dóra a The Rabbit Hunt című amerikai-magyar koprodukcióban működött közre.
Máté Bori The Headless Appearance című kísérleti filmje a Berlinaléval párhuzamosan megrendezett Kritikusok Hete (Woche der Kritik) válogatásában lesz látható. Tenki Réka kettős szerepben, a Testről és lélekről című Enyedi-film szereplőjeként, valamint a tekintélyes amerikai filmes szaklap, a Variety tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató, 10 Europeans to Watch elnevezésű rendezvényének meghívottjaként utazik Berlinbe.
Az 1951-ben alapított Berlinale a filmművészet és a filmipar legfontosabb nemzetközi eseményeinek egyike, az év első A-kategóriás filmfesztiválja és Európa legnagyobb nézőszámú filmünnepe egyben. Tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre.
MTI

Hozzászólások