Folytatódik a válogató, változás az elődöntőkben

A második válogatóban tíz dal mutatkozik be, közülük hatan jutnak az elődöntőbe. Most szombaton AnnaElza feat. Kása Juli, Chase, a Kállay Saunders Band, Kanizsa Gina, a Mrs Columbo, Mujahid Zoltán, a Peet Project, Peter Kovary & The Royal Rebels, Szabó Ádám és Tóth Andi lesz látható és hallható a Duna televízió élő adásában - közölte az MTVA sajtóirodája.

A magyar diákokat ért veronai busztragédia miatt kegyeleti okokból elmaradt A Dal 2017 múlt szombati válogatója. Az eredetileg ezen a napon szereplő előadók és együttesek február 4-én szombaton lesznek a műsorban, ekkor adja elő produkcióját Fedor Kyra, Muri Enikő, Pál Benjámin, Pápai Joci, Radics Gigi, Sapszon Orsi, a Soulwave, a The Couple, Totova, valamint Zävodi + Berkes Olivér.



A műsor elődöntői az eddig megszokottaktól eltérően február 10-én pénteken és 11-én szombaton lesznek. A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végső győzelemért. A január 14-i első válogatóból a Leander Kills, a Roma Soul, Singh Viki, a Spoon 21, Henderson Dávid és Benji jutott tovább.
A showműsor a Duna és a Duna World csatornán szombatonként 19 óra 30 perctől látható, a döntő február 18-án lesz, ekkor dől el, melyik előadó és dal képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között Kijevben. A verseny zsűrijében Zséda, Frenreisz Károly, Both Miklós és Molnár Ferenc Caramel foglal helyet, a közönség ötödik zsűritagként szavazhat.

A Dal 2017 alkalmazás a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül érhető el. A Dal 2017-ben is díjazzák a legjobb dalszöveget, kiosztják A Dal felfedezettje címet, az online Akusztik Dalverseny nyertese pedig a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen túl felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán. A Dal 2017 műsorvezetője Tatár Csilla és Harsányi Levente. A verseny folyamatosan frissülő weboldalán (www.mediaklikk.hu/a-dal) számos extra tartalom, videó és cikk érhető el a műsorról.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com