Ingyenesen látogathatják a veszprémi színház előadásait a nyugdíjasok

Oberfrank Pál, Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke közölte, hogy az idős színházbarátok hűségét és elkötelezettségét kívánják támogatni a Kor-hű színházjegy programmal, melyhez több színház azonnal csatlakozott.

Az igazgató arról is beszélt, hogy idős korban már sokaknak kihívást jelent eljönni egy-egy előadásra, miközben az is tapasztalható, hogy megbecsülik és ünnepnek érzik a színházi eseményeket. Az ingyenesség egy rövid regisztrációt követően vehető igénybe és bár elsősorban a környéken élőket célozza meg, de az ország más térségeiből érkező idősek is élhetnek vele - fűzte hozzá.



Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese elmondta, hogy az ifjúsági és gyermek korosztályhoz tartozó nézők mellett nagyon fontosak számukra az idősebb színházlátogatók is, ezt kívánják érzékeltetni a program elindításával. Úgy becsülte, hogy nagyjából száz 75 év feletti színházlátogató él a térségben, de a kezdeményezés hatására talán a családok is megnéznek majd néhány előadást, elkísérve idős rokonaikat. Már jelezte csatlakozási szándékát a Nemzeti Színház, a kecskeméti, a békéscsabai, a győri, a szolnoki és a debreceni intézmény - fűzte hozzá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) arról beszélt, hogy az idei esztendő a családok éve Veszprémben, amelynek fontos állomása a színház kezdeményezése. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a Kor-hű színházjegy program hatására megduplázódik, vagy akár meg is háromszorozódik a 75 év feletti színházba járók száma.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com