Konferencia a kommunista rendszerekben kialakuló kulturális ellenállás történetéről

A konferencia főként a magyarországi alternatív képzőművészet, a neoavantgárd alkotások keletkezésének és fennmaradásának körülményeit járja körül, foglalkozik az Artpool, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, a Székesfehérvári Múzeum, valamint több jelentős magángyűjtemény szocialista korszakbeli ellenkultúrában játszott szerepével. A konferencia az uniós támogatással indult Courage elnevezésű kutatóprogramhoz kapcsolódik.

A hároméves projekt 15 egykori szocialista országban méri fel azokat a gyűjteményeket, melyek a kommunizmus alatti kulturális ellenállás emlékeiből állnak. Így többek közt az alternatív művészeti áramlatok fennmaradását és emlékezetét is vizsgálja az egykori keleti blokk országaiban.



A tavaly indult programot a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja koordinálja. Horváth Sándor történész, a kutatóközpont főmunkatársa az MTI-nek elmondta: a program egyik legfontosabb eredménye egy olyan online adatbázis lesz, amelyben megtalálhatók a kelet-európai rendszerváltás előtti ellenkultúra - alternatív film, zene, képzőművészet, színház, irodalom - legfontosabb gyűjteményei.

Egy-egy gyűjtemény legjellemzőbb darabjának története, továbbá alkotók és gyűjtők pályaképe is megismerhető. Az adatbázisban témák, személyek, kronológia szerint lehet majd keresni. Emellett a Courage programban többek közt készül kézikönyv, online tananyag, illetve lesznek kiállítások, filmfesztiválok, konferenciák. Bódi Lóránt történész a hétfőn a Kassák Múzeumban kezdődő konferencia egyik szervezője az MTI-nek elmondta: a kutatás nem elsősorban az ellenkultúra politikai oldalára koncentrál, hanem az alternatív képzőművészet gyűjtésének és fennmaradásának körülményeire.

A pártállami rendszerekben az ellenkultúra, az alternatív művészeti irányzatok többnyire kisközösségekben keletkeztek, és részben magángyűjteményekben maradtak fenn, így jelentős részük lappang, nehezen hozzáférhető. Ugyanakkor egyes, az ellenkultúra részének tekinthető alkotások a rendszer egyes időszakaiban paradox módon akár állami támogatással is megszülethettek. Mivel a hivatalos művészet szembeállítása a nem hivatalossal leegyszerűsítő, a projekt igyekszik ezt árnyalni, rámutatva, hogy a kettő között egy jelentős "szürke zónáról" is lehet beszélni.

Ebben mozgott például az 1970-es évek elején a Kex együttes, vagy a következő évtizedben a Bizottság és a Beatrice. A kutatók sem akarják merev határok közé szorítani a vizsgálódást, önmagában az is érdekes, hogy a művek keletkezésekor, illetve az azóta eltelt évtizedekben mikor mi számított egyáltalán ellenkultúrának - fejtette ki a szakember.

A kutatás a jelentős vagy éppen kevésbé ismert alkotások mellett a mindennapi élet, a kis közösségek hivatalostól eltérő, alternatív kulturális tevékenységeire is rávilágít. Ezek országonként hangsúlyos eltéréseket mutathatnak. Lengyelországban például a katolikus mozgalmak érték el a társadalom jelentős részét, Magyarországon viszont például a táncház mozgalom nyitott alternatív kulturális teret a hivatalos ideológia által uralt, kiüresedett közösségi rítusokhoz képest - mondta Bódi Lóránt. A kutatási programról bővebben a hu.cultural-opposition.eu oldalon lehet olvasni.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com