Megújult arculattal várja a látogatókat május végétől a Tánc Fesztiválja Veszprémben

Krámer György koreográfus elmondta, hogy a programot kezdetektől fogva a nagyközönségnek szánják, egyúttal nyitnak más művészeti ágak felé, az idei fesztiválon kiemelt szerepet szánva a kísérőrendezvényeknek.

A kísérőrendezvényekről szólva kiemelte: a fesztivál programjai között minden nap szerepel egy-egy slam poetry előadás, mely a Slam Poetry Veszprém produkciója. Krámer György közölte: Lakatos János fotókiállítása a fesztivál ideje alatt látható majd a Hangvillában, a fotók különleges módon és a szokásostól eltérő közegben láttatják a táncosokat. A fesztiváligazgató elmondta azt is, hogy a fesztiválon szerzett tapasztalataik alapján a Pannon Egyetem hallgatói közül néhányan részt vesznek egy kritikaíró foglalkozáson, amelynek anyagából a Séd című folyóirat különszámot jelentet meg. Krámer György közölte: a fesztivált a gólyalábon közlekedő Langaléta Garabonciások nyitják meg a Háry János című produkcióval május 28-án.



A rendezvény nyitónapján veszprémi tánccsoportok lépnek közönség elé a Hangvilla rendezvényközpont előtti téren. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház Abszurdia című, a társadalomról ironikus képet festő közös produkciója a Petőfi Színházban látható majd. A Hangvilla színháztermében gálaműsort rendeznek finn, spanyol és koreai táncművészek közreműködésével, 18 esztendő után pedig ismét a fesztivál vendége a Pécsi Balett: a társulat a színházban lép fel május 29-én a Diamonds (Gyémántok) című esttel, amelyen Földi Béla Footsteps és Leo Mujic Diamond című koreográfiáját láthatja a közönség. A rendezvény harmadik napján a Duda Éva Társulat és a Frenák Pál Társulat táncosai várják az érdeklődőket. A hónap utolsó napján pedig a Közép-Európa Táncszínház lengyel-magyar koprodukcióját és a Krakow Dance Theatre előadását láthatják az érdeklődők.

A fesztiválon fellép a Forte Társulat és a Bozsik Yvette Társulat is. A záró produkciót a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett és modern tánc szakirányú végzős hallgatói mutatják be. A kísérletező táncszínházi előadásoknak a Latinovits-Bujtor Játékszín ad otthont. Ott látható majd a Tünet Együttes, a TranzDanz, Fehér Ferenc és Grecsó Zoltán produkciója. A Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának keretében négy fiatal koreográfus is bemutatkozik a közönségnek.

A zsűri elnöke Szakály György táncművész lesz, tagja Jorma Uotinen finn táncos, Pongor Ildikó táncművész, M. Tóth Géza filmrendező, Ladányi Andrea és Kutszegi Csaba táncművész és Hegyeshalmi László festőművész. A fesztivál programjai atancfesztivalja. hu honlapon olvashatók.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com