Mintegy 160 filmet mutatnak be a prágai Febiofest filmfesztiválon

A jubileumi, immár 25. fesztiválra március 15-től március 23-ig kerül sor. A kiválasztott filmeket március 26. és április 21. között Csehország regionális központjaiban is megtekinthetik az érdeklődők.

"Az eddigi 24 fesztiválon 186 ország alkotóinak 4390 filmjét vetítettük. A nézők száma már jócskán meghaladja az egymilliót" - mondta Fenic újságíróknak. Az idei vetítésekre a CineStar-Andel, Cerny Most moziközpontokban kerül sor, és újdonság, hogy Prága központjában, a Vencel téren is egy ideiglenes mozit fognak működtetni a rendezők. A filmeket négy tematikus szekcióban vetítik.



A bemutatandó alkotások teljes listája egyelőre nem nyilvános. A jubileumi fesztiválra egy Best of nevű szekciót is beiktattak, amelyben az elmúlt időszak 10 legsikeresebb filmjét fogják újra bemutatni. A negyed század alatt a világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásáért 41 személy kapott Kristián-díjat, köztük magyarok is. Ezzel jelenleg 5000 eurós pénzjutalom jár. A Febiofest mára az egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvénnyé vált Csehországban, és komoly nemzetközi rangot vívott ki magának.

A zsűri elnöki tisztségét ezúttal Marta Kubisová cseh könnyűzenei legenda és egykori polgárjogi aktivista vállalta. A hagyományosan 33 személyből álló testületben a közönség legkülönbözőbb csoportjai vannak képviselve. Ez a zsűri dönt a Kristián-díjról.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com