Nagyobb művészeti és gazdasági autonómiát vár a Pécsi Balett az önálló működéstől

A jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) tagozataként működő balettegyüttes januártól önálló intézmény lesz.

A Pécsi Balett Nonprofit Kft.-t január elsejével hozza létre a baranyai megyeszékhely önkormányzata, a társaság ügyvezetője Vincze Balázs Harangozó-díjas táncművész lesz.



Az intézmény székhelye a Zsolnay Kulturális Negyed területére kerül, a Pécsi Balett annak rezidens balettegyüttese lesz. Vincze Balázs közölte: eddigi balettelőadások körülbelül kétszeresét tervezi játszani évente a társulat. Mint hangsúlyozta, a nagyszínpadi premiert továbbra is a PNSZ-ben láthatja a publikum, a gyermekeknek szóló produkciókat a jelenleg felújítás alatt álló Pécsi Horvát Színházban fogják tartani, a Zsolnay-negyedben található E78 rendezvényközpontba pedig beavató-színházi előadások kerülnek, valamint továbbfejlesztik a Müpa és a Nemzeti Táncszínház által szervezett budapesti fellépéseiket is.

A balettigazgató reményének adott hangot, hogy évente legalább egy élőzenés balettelőadást tudnak megtartani a Kodály Központ rezidens zenekarával, a Pannon Filharmonikusokkal (PFZ) közösen. Tervezik továbbá, hogy minden évben egy vidéki színház bérletes előadásai között szereplejen a Pécsi Balett egy produkciója. Az önállósodás gazdasági aspektusáról Vincze Balázs kifejtette: a jövőben elérhetővé válik számukra a nemzeti balettegyüttesek számára biztosított évi 50 millió forintos állami támogatás.

Az önkormányzat továbbra is 35 millióval támogatja a mintegy 125 milliósra tervezett költségvetésű intézményt, amely pályázati forrásokból 8-10 millió forintos összegekre is számíthat. A Pécsi Balett ugyanakkor vállalta, hogy körülbelül 35 millió forinttal jegybevételeiből járul hozzá a büdzséjéhez - tette hozzá Vincze Balázs, aki az önállósodás kapcsán Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Páva Zsolt polgármester szerepét is méltatta.

Uhrik Teodóra, a januártól létrejövő Pécsi Balett Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagja felelevenítette, hogy a Pécsi Balett 1960-ban történt megalapításától kezdve a PNSZ tánckaraként szerepelt a teátrum alapító okiratában. Ebből fakadóan a balettelőadások és a színház zenés darabjainak kiszolgálása miatt a társulatnak kétféle minőségű és tudást igénylő feladatot kellett ellátnia - részletezte.

A rendszerváltás előtti kultúrpolitika az Állami Népi Együttes mellett a Pécsi Balettet, mint az egykori keleti blokk "legmodernebb táncművészeti felfogását képviselő együttesét" mutatta a világnak - fogalmazott Uhrik Teodóra, aki hozzátette: a társulat számtalan országban vendégszerepelt.

A táncművész szerint ez annak is volt köszönhető, hogy a jelenleg 18 tagú társulat az 1980-as évekig 36 táncossal működött, így a vendégszereplések mellett gond nélkül látta el színházi kötelezettségeit is. Vincze Balázs szólt arról is, hogy az önállósodás következtében a táncosok szakmai munkája egységesebbé válik: a "pokoli leterheltséget jelentő" évi 120 - musical és operett közreműködést is tartalmazó - előadás helyett évente mintegy 80, kizárólag balettprodukcióban lépnek fel majd művészeik.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com