Nemzetközi portugieserszemle és borkóstoló Pécsett

Az ötödik Portugieser du Monde elnevezésű megmérettetésre minden eddiginél több külföldi borminta érkezett - tájékoztatta az MTI-t kedden Győrffy Zoltán főszervező.

A legtöbb nevezés Horvátországból jött, ezt az osztrák, szlovák és szerb minták követik, többen neveztek Németországból, Csehországból és Szlovéniából, egy-egy minta jött Olaszországból és Chiléből is. A legtöbb bor, a minták csaknem fele továbbra is magyar, elsősorban a villányi borvidékről, de a pécsi, tolnai, egri, bükki és hajós-bajai borvidékekről is érkezett jelentkezés - jelezte.



Győrffy Zoltán közölte: a portugieser-világbajnokság első napján Pécsett versenyeznek a borok, másnap Palkonyán, a Mokos Pincészet színháztermében rendezik meg a díjátadót, ahol a közönség is megkóstolhatja a legjobb portugiesereket. A kékszőlőfajta - folytatta a főszervező - egész Közép-Európában elterjedt, de sokszor lebecsülik.

A Portugieser du Monde célul tűzte ki, hogy azokat a termelőket fogja össze, akik hisznek a fajtában, annak jövőjében, és tesznek is érte - fogalmazott Győrffy Zoltán, hozzátéve, hogy az eseményre idén kilenc országból - Japánból, Kínából, Dél-Afrikából, Kanadából, Olaszországból, Spanyolországból, Lettországból, Ausztriából és Magyarországról - érkeznek a zsűri tagjai, rangos borszakértők, oktatók, borújságírók, nemzetközi borversenyek tapasztalt bírái.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com