Népszerű színészek a Szegedi Szabadtéri Játékok idei Shakespeare-bemutatóján

Fábián Barbara közölte, hogy Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátékában a hiú szerelmes, Orsino herceg szerepét Görög László játssza, aki először lép föl a Dóm téren.

A gyászoló Olivia grófnőként Pálmai Anna tér vissza a Szabadtérire, akit a két évvel ezelőtti Shakespeare-darab, a Tévedések vígjátéka egyik főhőseként szeretett meg a közönség. Malvoliót Alföldi Róbert alakítja, akit több emlékezetes rendezés után ismét színészként láthatnak a fesztivál nézői.



Violát, aki a darab során férfiruhát is ölt, a Miskolci Nemzeti Színház színésznője, Czakó Julianna játssza. Elek Ferenc, a Katona József Színház művésze tavaly mutatkozott be a játékok nézőinek az újszegedi ligetben, most Vitéz Böföghy Tóbi karakterébe bújik, partnere a mókában Vitéz Fonnyadi Ábrisként Zayzon Zsolt lesz. Hernádi Judit, Bodrogi Gyula és Gáspárik Attila is visszatér a Dóm térre, Szikszai Rémuszt és Bodoky Márkot pedig most láthatja először a közönség. A produkciót Béres Attila rendezi, aki nagy sikerű előadásokkal bizonyította már, hogy jó ismerője a Dóm téri színpadnak.

Az ő elképzelésében került színre az emlékezetes, három évvel ezelőtti Háry János is. Herczeg Tamás igazgató úgy fogalmazott: Harangozó Gyula művészeti igazgatóval az elmúlt években sokat dolgoztak azon, hogy a próza visszanyerje méltó helyét a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A 2017-es lesz sorban a harmadik évad, hogy Shakespeare-mű szerepel a műsoron, ez már önmagában óriási siker.

Egy színházat az tesz valóban színházzá, ha prózát is játszik - hangsúlyozta, hozzátéve büszke arra, hogy az opera mellett sikerült a prózajátszást is megújítani és megerősíteni a Dóm téren. A Vízkereszt, vagy amit akartok című előadást július 28-án, 29-én és 30-án láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A produkció díszletét Horesnyi Balázs tervezi, a szereplők jelmezeit pedig Papp Janó álmodja meg. A Shakespeare-vígjáték Nádasdy Ádám friss fordításában kerül színre.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com