Ünnep címmel karácsonyi lemezt készített a Budapest Bár

A karácsonyi hangulathoz illő lemezen kilenc - részben magyar, részben angol nyelvű - feldolgozást és négy új, a produkció tagjai által írt szám szerepel.

Az album dalait élőben december 12-én a MOM Kulturális Központban (MOMkult) hallhatja először a közönség. Ezen a koncerten a Budapest Bár valamennyi énekese és zenésze fellép - tájékoztatták a szervezők az MTI-vel.



"Olyan anyagot szerettem volna készíteni, ami ünnepi hangulatú, de bármikor szívesen hallgatja az ember, nem csak karácsonykor" - idézte a közlemény Farkas Róbertet, a csapat vezetőjét. A lemezen a Budapest Bár zenekar (Farkas Róbert - hegedű, brácsa, gitár, ukulele; Farkas Mihály - cimbalom; Farkas Richárd - nagybőgő; Ökrös Károly - harmonika, zongora; és Kisvári Ferenc - dob, ütőhangszerek), valamint a produkció énekesei (Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián) mellett egy szám erejéig Szalóki Ági is szerepel, utóbbi a Budapest Bár indulásakor, az első lemezen énekelt a produkcióban. Az új számok szerzői között volt Ferenczi György, Kiss Tibor, Rutkai Bori és Farkas Mihály.

A lemezre felkerült John Lennon és Yoko Ono emblematikus száma, a Happy Xmas (War is Over) Keleti András fordításában, Eljött az ünnep címmel, a zenekar valamennyi zenészének és énekesének közös előadásában. A december 12-i karácsonyi koncertre megvásárolt minden jegyek nettó árából ezer forintot a csepeli Majd megnövök óvodának adományoznak. A Budapest Bár decemberben még három koncertet ad a MOMkultban, teljesen más programmal: december 5-én Klezmer és pesti dalok című műsorukat mutatják be, december 31-én pedig két szilveszteri koncertre invitálják a közönséget.

Az elmúlt tíz évben a hazai zenei élet egyik legsikeresebb és legnépszerűbb formációjává vált Budapest Bár 2007 nyarán egy VIII. kerületi bérház 3. emeleti lakásában alakult, a korábban a Kistehén Tánczenekarból és a Romano Dromból ismert Farkas Róbert hegedűs kezdeményezésére.

A zenész magyar alternatív zenekarok énekeseit hívta el, akiket arra kért, hogy a század első évtizedeiben kávéházakban, bárokban, elegáns mulatókban és régi filmekben elhangzott slágereket énekeljék el cigányzenészekből álló zenekara kíséretével. A produkció több tízezer eladott lemezen, mintegy száz színházi előadáson, országos és külföldi koncertturnékon van túl.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com