A Hír Tv visszautasítja a manipuláció vádját

Több felvételen is hallható, hogy az MSZP január 25-i nagygyűlésén azt kiabálták Mesterházy Attila beszéde közben, Mészáros Lőrinc felcsúti fideszes polgármester nevének elhangzásakor, hogy "kötelet!" - reagált az MTI-nek Szikszai Péter, a Hír Tv vezérigazgató-helyettese pénteken az MSZP közleményére.

hirtvA szocialisták szerint a Hír Tv tudatosan manipulálta a párt múlt szombati nagygyűlésén készült hangfelvételt, és ezzel bűncselekményt követett el.

Szikszai Péter hangsúlyozta: a saját felvételük mellett a közszolgálati televízió, valamint az ATV felvételén is hallható a bekiabálás. "Ha a Hír Tv manipulált, akkor a köztévé és az ATV is" - fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje hallhatta-e a bekiabálást, Szikszai Péter azt mondta: a felvételen látható, hogy a szónokok mögött ülők kitekintenek a bekiabálóra, illetve nevetgélnek az elhangzottakon, ők tehát hallották a bekiabálást.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken közleményben szólította fel a Hír Tv-t, hogy kérjen bocsánatot Mesterházy Attila MSZP-elnöktől, ellenkező esetben jogi lépéseket tesznek. A párt álláspontja szerint a Hír Tv tudatosan manipulálta a szocialista párt múlt szombati nagygyűlésén készült hangfelvételt, és ezzel bűncselekményt követett el. Közleményében azt írta: mostanra a Hír Tv is beismerte: tudósításaikban jelentősen felerősítették a bekiabálás hangerejét, ezzel azt a látszatot keltették, mintha a szónok hallhatta volna a bekiabálást és arra reagált volna.

A Hír Tv felvétele alapján a szombati nagygyűlésen az MSZP elnöke Mészáros Lőrincről többek között azt mondta, hogy "Orbán Viktor helytartója, aki három év alatt, kérem, három év alatt megötszörözte a cégének az árbevételét, és ma a 88. leggazdagabb magyar ember. Három év alatt. Kérem, ez egy komoly teljesítmény, ha nem az a fő, hát, erényük, finoman fogalmazva, hogy Orbán Viktor barátai, és legyünk naivak, hanem ez, akkor viszont katedrát nekik a Közgázon".

Ekkor valaki azt kiabálta be a nézőtérről, hogy "kötelet!". Mesterházy Attila ekkor úgy folytatta, "de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak".

Az MSZP hétfői közleménye szerint Mesterházy Attila a nagygyűlésén a tömegből érkező bekiabálások közül a börtön szót hallotta. A párt közleménye hangsúlyozta, bíróság előtt kell felelniük azoknak, akik tényként állítják, hogy "másra reagált Mesterházy Attila, mint amit hallott".

MTI

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com