Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Tamás hónapok óta statisztaként tartja fenn magát, aki televíziók produkcióiban szerepel.

”Ha ez az otthonról kapott pörkölt kitart még pár napig, akkor az azt jelenti, hogy tudok venni egy rúd parizert, azzal pedig már elleszek egy jó darabig.” - mondta Tamás, aki az étkezés és megélhetés mellett meg is akar élni.



A televíziót nézők kevesen tudnak erről a világról. A nézők ugyanis azt gondolják, hogy a műsor, élő kvízműsorok megtekintését saját maguk finanszírozzák, pedig ez nem így van. Az ott tapsoló emberek nem mások, mint statiszták, akiknek az a feladata, hogy jelzésre tapsoljanak.
Semmi mást nem kell nekik tenni, csupán nézni és tapsolni. Egyes esetekben röhögni is, amit olykor-olykor egy gombnyomásos automata tesz meg. A lendületben lévő fiatalembernek a melóval nem az a baja, amit csinálni kell, hanem az, amikor semmi tennivaló nincs.

”Az egészben a legelviselhetetlenebb a rengeteg idő és a monotonitás, mert van, hogy egy-egy jelenetet újra kell venni, ilyenkor előfordul, hogy 10-12 órát is bent vagyunk a stúdióban.” - fűzte hozzá a statiszta.

Tamás nem szeretett volna mást, csak egy remek szakmát magának, amelyet Budapesten nézett ki magának egy frankó informatikus-képzés keretén belül. A fiatal srác eleinte diákmelóból élt, de dolgozott már részmunkaidős irodai állásban is. A sors végül úgy hozta, hogy sem az iskolában, sem a munkában nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt ő eltervezte, így év elején sürgős döntést kellett hozni, hogy a továbbiakban mit kezd életével.
Tamás egész véletlenül talált rá az álláshirdetések között a lehetőségre, ahol azt ígérték, hogy a pénzt kézbe kapják. Ez a fiatalembernek azért volt fontos, mert, ha mindennap kézhez kapja fizetését, akkor meleg vacsorát tud enni, még akkor is, ha esetleg otthonról elfogynak a fagyasztott hazai finom ételek. A fiú eleinte szerepelt statisztaként kvízműsorokban, de volt arra is példa, hogy itthoni szappanoperában is játszott már.
Műsorcímeket azért nem fogunk írni, mert a toborzó cégek érhető okokból titoktartási szerződést íratnak alá mindenkivel. Amennyiben ezt megszegi, következik a felelősségre vonás!



Együtt a munkát túl lehet élni

Tamás elmondta, hogy a statiszták összetétele vegyes. Általánosságban sok a nyugdíjas, akik csak annyit szeretnének, hogy valamennyi összeggel nyugdíjukat kiegészíthessék. A szünetekben érdemes mindenkivel beszélgetni, mert ha ezt nem tesszük, az egészet nagyon nehéz lenne túlélni. Tamás elárulta azt is, hogy ezt az egészet a legtöbben úgy csinálják, hogy többféle toborzó cégnél is regisztrálnak. Így a héten akár több produkciós céghez is el tudnak menni, dolgozni. A hatékony működéshez nem kell más, mint az időt jól beosztani és egy nap, akár több helyen is lehet statisztálni.

Az már más kérdés, hogy ezt az életvitelt meddig lehet folytatni? Tamás órabére nagyjából 250Ft/óra. Az is előfordul, hogy 4000 forintot kap kézhez a nap végén. Ezért a pénzért legalább két órán át állnia kell, mert, ha éppen olyan műsort forgatnak, akkor a közönség álló pozícióban van.
A produkciók tömkelegében azért ülni kell, de az ilyen fajta, forgatások eltarthatnak 10 órán keresztül is. Tamás az ehhez hasonló helyzetekben kap kézhez 3000 forintot, amely 250 forintos órabérnek felel meg. Ha összehasonlíthatunk, ugyanennyi összeget kap egy műszakvezető naponta egy távol-keleti összeszerelő üzemben.

Statiszták alulnézetből

A statisztáknak is van hierarchiájuk, ami azt jelenti, hogy a legalsó szint számukra a televíziós szereplés. Fölöttük a reklámosok helyezkednek el. A szakma csúcsát pedig természetesen a filmes statiszta jelenti. A reklámfilmekben szereplők a fent említett összegek háromszorosát is megkaphatják. A filmeknél pedig, még többet, amelyhez néhány profi filmes elismerés is dukál. Mindezek ellenére Tamás azt mondja, hogy örül, hiszen ha nem talált volna rá erre a lehetőségre, akkor haza kellett volna költöznie.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com