A Magyar Hírlap jogi lépéseket tesz az arculatát felhasználó "álújság" miatt

A Magyar Hírlap jogi lépéseket tesz az arculatát felhasználó "álújság" miatt - közölte a médium pénteken az MTI-vel.magyarhAzt írták, a Magyar Hírlap szerkesztősége és kiadója arról értesült, hogy a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva - áltartalommal és álhírekkel - pénteken ismeretlenek tízezer példányszámú kiadványt adtak ki és terjesztettek.

Az "álújság" utolsó oldalán annak állítólagos kiadójaként a Kétfarkú Kutya Pártot tüntették fel. A Magyar Hírlap Kiadói Kft. álláspontja szerint mindez jogellenes és nemcsak a kiadónak, illetve a szerkesztőségnek, de a jóhiszemű olvasóknak is kárt okoz. "Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez, nem másolhatja le, majd nem terjesztheti más szellemi termékét" - fogalmaztak.

A Magyar Hírlap szerint elgondolkodtató, hogy a nyilvánosan hozzáférhető bírósági adatok szerint csak július 20-án bejegyzett, tényleges társadalmi támogatottsággal nem rendelkező Kétfarkú Kutya Párt miként rendelkezhet olyan személyi, tárgyi, valamint pénzügyi feltételekkel, amelyek lehetővé tették az "álújság" elkészítését, tízezer példányban való kinyomtatását és terjesztését - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com