Átadta az évad művésze díjakat a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetősége

Átadta az évad művésze díjakat a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) vezetősége, a 2018/19-es évad zenekari művésze Csikota Gergely trombitaművész, az évad énekkari művésze Tóth Klára lett.A díjakat Kovács Géza, az MRME ügyvezető igazgatója, Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója adta át szerdán este, Vásáry Tamás Beethoven-koncertjének második része előtt, a Zeneakadémián - közölte az együttes az MTI-vel.

    
Az énekkari és zenekari tagok titkos szavazással választják ki azokat az előadókat, akiket előző évi művészi teljesítményük alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak. Csikota Gergely 2008-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol az alap- és a mesterképzést is elvégezte. Egyetemi évei alatt számos alkalommal tagja volt az Európai Unió Ifjúsági Szimfonikus Zenekarának és a Gustav Mahler Jugendorchesternek. 2012-ben felvették a salzburgi Mozarteum mesterképzésére, és szintén 2012-ben próbajátékot nyert a Müncheni Filharmonikusok zenekari akadémiájára.


A 2013/14-es évadban a Müncheni Szimfonikusok szólamvezetői posztjára nyert próbajátékot. A 2014/15-ös évadban a Royal Concertgebouw zenekarának állandó kisegítője lett. 2015-ben újabb sikeres próbajáték után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara trombita szólamának vezetője lett. Tóth Klára 1998-ban magánének-szolfézs tanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárképző szakán. Énekesi pályafutását a Nemzeti Énekkarban kezdte (akkori nevén Magyar Állami Énekkar).


1989. szeptember 1. óta tagja a Magyar Rádió Énekkarának. 2013-2017 között a szoprán szólam vezetője volt. Két gyermek édesanyja. A díjátadás után a Magyar Rádió Művészeti Együttesei megtartották Vásáry Tamás három éves Beethoven-ciklusának utolsó előadását, amelyen elhangzott a G-dúr zongoraverseny Ránki Dezső szólójával, és a Krisztus az Olajfák hegyén című oratórium is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com