Átadták a Junior Prima-díj sajtó kategóriájának elismeréseit

Átadták a Junior Prima-díjat sajtó kategóriában hétfőn Budapesten, a harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben idén hatan részesültek.Az átadóünnepségen Krisán László, a díj mecénási feladatait ellátó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, az elismerésekről döntő zsűri elnöke kiemelte, olyan szakmai és emberi értéket keresnek a fiatalokban, amelyre jó felhívni a figyelmet. A nettó kétmillió forint pénzjutalommal is járó díj segítség és ösztönzés, elnyerésével olyan önbizalmat kaphatnak a fiatalok, amellyel továbbléphetnek munkájukban - tette hozzá.

    
Krisán László úgy fogalmazott, a média szubjektív terület, emiatt nehéz mérni az eredményeket, hiszen minden tudósító és riporter önálló személyiség, aki beleviszi a saját gondolatait a munkájába, ugyanakkor objektívnek is kell lenniük, mindez pedig komoly felelősséget jelent. Idén 38 jelöltből 31-en kerültek be a válogatóba, közülük választotta ki a zsűri a hat díjazottat - közölte a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Elismerést kapott Bajnok Artúr, az MTI brüsszeli tudósítója, Czwick Dávid, az InfoRádió munkatársa, Előd Fruzsina, az Index újságírója, Hornyák József, a portfolio.hu munkatársa, Lukács Viktor, az M4 sport kommentátora és Szalai Laura, a Magyar Hírlap újságírója.
    

A méltatások során Bajnok Artúrról kiemelték, nehéz terepen dolgozik, mégis árnyaltan, finoman, magas színvonalon ad hírt az Európát érintő döntésekről és kihívásokról. Lukács Viktorról elmondták, az MTVA akadémiai programján keresztül került a csatornához, ahol már gyakornokként kitűnt szorgalmával, munkabírásával és tehetségével, azóta pedig töretlenül ível felfelé a pályája.
    

A zsűri tagja volt Balogh Gabriella, Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta, az ATV műsorvezetője, Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője, Galambos István, az MTVA programigazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Tallai Gábor, a Fiatal Írók Szövetségének alapító tagja, Vaszily Miklós, az Echo TV vezérigazgatója és Krisán László.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com