Az NMHH elnöke fogadta az EP kulturális bizottságának delegációját

Magyarországra látogatott az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottságának küldöttsége. A Sabine Verheyen bizottsági elnök által vezetett delegációt Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke fogadta.Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a képviselők tájékoztatást kaptak a magyar médiapiac helyzetéről, a médiapluralizmus érvényesüléséről, valamint az uniós jogszabályok hazai alkalmazásáról. Hozzátették: a találkozón Koltay András ismertette az NMHH feladatait, kitért a hatóság elektronikus hírközléssel, frekvenciagazdálkodással, postai felügyelettel kapcsolatos tevékenységére.
    

A közlemény szerint az elnök elmondta, hogy a hatóság az uniós szabályozással összhangban független szervezetként, a jogszabályi előírások alapján végzi felügyeleti és szabályozói tevékenységét. Az NMHH elnöke kiemelte, hogy a tagországok médiahatóságainak függetlensége az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMSD) 2018-as módosítását követően lett uniós követelmény, azonban Magyarországon a hatósági függetlenséget már 2010 óta biztosítja a jogi szabályozás.
    

A magyar médiapiac helyzetéről és a hírfogyasztási szokásokról szóló kérdésre Koltay András azt mondta, hogy a hazai médiapiac sokszínű, több ezer médium működik hazánkban, bárki alapíthat médiumot. A hazai hírfogyasztást is sokszínűség jellemzi, a közélet iránt érdeklődők számos forrásból tájékozódnak - tette hozzá.
    

Az elnök bemutatta a médiafelügyeleti rendszer működését és történeti fejlődését is. Ismertette, hogy a felügyeletet az öttagú médiatanács látja el, amelynek tagjait az Országgyűlés választja meg. A grémium független, tagjai tevékenységükben nem utasíthatók - írták a közleményben. A delegáció tájékoztatást kapott az NMHH-t érintő legfontosabb szakmai kihívásokról, így az AVMSD által bevezetett új szabályokról, különös tekintettel a videomegosztó szolgáltatásokra vonatkozó előírásokra és az ezekhez kötődő hatósági feladatokra, továbbá az irányelvben megfogalmazott uniós hatósági együttműködésre is.
    

Megvitatták a médiapluralizmus magyarországi helyzetét és a folyamatban lévő uniós jogalkotással, elsősorban az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabállyal (EMFA) és a digitális szolgáltatásokról szóló rendelettel kapcsolatos álláspontokat. A találkozó végén elhangzott, hogy Magyarország a külföldről sugárzott televíziós szolgáltatások célországaként maximálisan érdekelt abban, hogy az Európai Unió audiovizuális hatóságai közötti együttműködés az új szabályoknak köszönhetően szorosabbá váljon, ezáltal biztosítva a médiafogyasztók, különösen a kiskorúak védelmét - áll az NMHH közleményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com