Hatórás műsorfolyammal készül a közmédia a nemzetiségi kultúrák napjára

Hatórányi műsorfolyammal várja az érdeklődőket a közmédia vasárnap, a nemzetiségi kultúrák napján - közölte Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője az M1 aktuális csatornán szombaton.Elmondta: a Duna, a Duna World, az M5 és az M1 csatornákon, valamint a Kossuth és a Dankó rádióban is foglalkoznak majd a Magyarországon élő nemzetiségekkel. Hangsúlyozta, fontos cél, hogy a többségi társadalom képet kaphasson a nemzetiségekről, és arról, milyen fontos szerepet töltenek be a magyar kultúrában.

Siklósi Beatrix korábban az MTI-nek elmondta, hogy a stúdióból az ország több pontjára kapcsolnak majd élőben, egyebek mellett budapesti helyszínre, Kecskemétre, Beloianniszba, Turára, Pécsre, Békéscsabára, Szegedre és Pomázra is. Hozzátette: a riportokból kiderül például, hogy mi közük a görögöknek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) létrehozásához, idén is lesz nemzetiségi focibajnokság, a németek flashmobbal készülnek, ezen a napon lesz a ruszinok nemzeti ünnepe, Pomázon pedig együtt főznek a szerb, német és magyar résztvevők.


Közölte: Kövér László házelnök a szószólók parlamenti bizottságáról ad tájékoztatást, az Arany János-emlékév alkalmából gyerekek mondanak Arany János-verseket saját anyanyelvükön és magyarul, valamint az Arany-műveket fordító Jerzy Snopek lengyel nagykövettel is megismerkedhetnek az érdeklődők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com