Külföldi sajtó Magyarországról

A Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában Kiüresített demokrácia címmel közölt kommentárt.Ebben a szerző úgy vélekedett, hogy a Fidesz-KDNP szövetség "választási győzelme után Magyarország tényelegesen ismét egypártrendszer". Hozzátették: "a legveszélyesebb politikus az EU-ban Orbán Viktor", és az európai fővárosokban nincs erős akarat, hogy szembeszálljanak vele. Volt már nyolc éve a "magyar demokrácia kiüresítésére", és "váratlan" kétharmados győzelme révén ugyanúgy egyetlen párt "uralkodik", mint az 1989-es fordulat előtt, ezúttal a Fidesz.

    
A kormányfő "lopakodó" módon terjesztette ki hatalmát, fokozatosan valamennyi fontos tisztségbe fideszes emberek kerültek, a gazdaságot egy "baráti vállalkozókból álló hálózaton keresztül ellenőrzi, amelyet állami megrendelésekkel (és sok EU-s pénzzel) lát el", a nyilvánosságban zajló vitákat pedig "nacionalizmusa uralja" - fejtette ki a Der Spiegel, amely szerint így adódik a kérdés, hogy ki tudja Orbán Viktort feltartóztatni.
   

Mint írták, az Európai Unió eddig alig tett valamit, a jogállamisági eljárás csak Lengyelországot fenyegeti, mert a lengyel igazságügyi reform nyilvánvalóan ellentétes a hatalmi ágak szétválasztásának elvével, Orbán viszont "mindig csak annyira provokálta az EU-t, hogy az még éppen ne lépjen közbe", és "vannak barátai, fontos barátai".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com