Madárcsicsergést, békabrekegést közvetít a cseh Slow Radio
A rendkívül érzékeny mikrofonokat a "szerkesztők" Dél-Csehországban egy meg nem nevezett természetvédelmi területen helyezték el. Kiderült, hogy szinte minden pillanatban hallani valamit: a kora reggeli óráktól egészen délig elsősorban a madarak csicsergését, énekét, majd a nyári déli hőségben a madarak néhány órára elpihennek, majd új erőt gyűjtve kora este újra dalolni kezdenek egészen az éjjeli órákig.
A madárkoncert után a természet általában elcsendesül, az éjjeli órákban leginkább a közeli tó békáinak a brekegésését, a bogarak zümmögését vagy a nagyobb állatok kószálásának hangjait lehet hallani. Külön varázsa van az esőnek, amikor jól hallani, ahogy az esőcseppek dobolnak a fák koronáján vagy a száraz avaron.
Bár az emberi települések és a forgalmas utak a "rádióadó" színhelyéről néhány kilométernyi távolságra vannak, időnként a háttérben vonatokat, repülőgépet vagy egy-egy eltévedt turista morgását is hallani lehet - írja az iDnes. A kéthetes tapasztalatok azt mutatják, hogy a projekt sikeres és a Slow Radio adását olykor kávéházakban, cukrászdákban vagy teázóban is hallani. A "műsor" terjesztése bérmentes, így a természetvédők azzal számolnak, hogy idővel sikeres és hangulatos háttért alkothat a nagyvárosi vendéglátó helyeken is.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások