Maszkban tiltakoznak afganisztáni műsorvezetők a kolléganőik kötelező elfátyolozása ellen

Maszkban jelentek meg a kamerák előtt az afganisztáni Tolonews hírportál férfi munkatársai vasárnap, tiltakozva a tálibok nők elfátyolozásáról szóló rendelete miatt.A hírportál munkatársai a Twitteren azzal érveltek a tiltás ellen, hogy a televízió képernyőjén megjelenő nők "nem valóságos nők, csupán képek", így a tálib vezetés május elején kiadott, a nők teljes elfátyolozását kötelezővé tevő rendelete nem vonatkozhatna rájuk.
    

A tiltakozásról készített videóban a hírportál több műsorvezetőnője arra panaszkodott, hogy arcfátyolban nem kap rendesen levegőt, így adást sem tud vezetni. Kpolvak Szapai, a Tolonews igazgatóhelyettese a Facebookon azt mondta: a rendelkezés "mély gyászba taszította" őket. Az erkölcs terjesztéséért és bűnmegelőzésért felelős minisztérium szóvivője mindazonáltal leszögezte, hogy a szabálytól nem térnek el: "ez nem a mi szavunk, hanem Isten (Allah) szava" - fogalmazott.
   

A döntés ellen a napokban több afganisztáni televízió tiltakozott. Korábbi ígéreteikkel ellentétben, a radikális iszlamisták az utóbbi hónapokban ismét erőteljesen korlátozni kezdték a nők jogait, május elején pedig kötelezővé tették a nők számára a teljes testet elfedő burka viselését nyilvános helyeken.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com