Médiatanács: 103,2 millió forint helyi és körzeti televíziók műsorgyártására

Húsz helyi és körzeti televíziónak ítélt meg e heti ülésén támogatást hírműsorok, közéleti és kulturális magazinok elkészítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - áll az NMHH által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.Mint írják, a testület összesen 103,2 millió forintot ítélt meg e célra, a sokszínű helyi médiapiac ösztönzését célozva, a Magyar Média Mecenatúra Program rendszeresen jelentkező televíziós műsorok támogatására kiírt idei pályázatának második fordulójában.

    
Közéleti magazin kategóriában kilenc eredményes jelentkező volt: a Szentgál, a Baranya és a Kiskőrös Televízió, a budapesti City TV és a Centrum TV, a Városi TV Mohács, a mórahalmi Móra-Net TV, a szerencsi Globo Televízió, valamint a Komló és Térsége Televízió. Hírműsorok támogatására sikerrel pályázott a Debrecen, a Miskolc és az Ipoly Televízió, a Zalaegerszegi és a Kecskeméti Televízió, a Kalocsa Városi Televízió és a békéscsabai Csaba TV - jelezték.
    

Kulturális magazinok elkészítéséhez támogatásban részesül a Szombathelyi és a Mezőtúri Városi Televízió, a TV Eger és a békéscsabai 7.TV. A támogatásokkal a Médiatanács a sokszínű helyi médiapiac fejlődését ösztönzi - közölték. Tudatták azt is: a Keszthely 99,4 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati eljárásában a médiatanács felvilágosítást kér az LB Rádió Kft.-től.


A másik pályázó, a Helikon Rádió Kft. esetében az ajánlat alaki érvénytelensége miatt a tanács már korábban megtagadta a nyilvántartásba vételt, és bár a pályázó kérelmet nyújtott be a végzés bírósági felülvizsgálatára, azt a bíróság elutasította - említik meg. Jelezték egyben: a médiatanács folytatja a Nagykanizsa 95,6 MHz, a Kaposvár 99,9 MHz és a Veszprém 90,6 MHz helyi rádiós frekvenciák pályázati eljárásait is, miután a bíróság elutasította a Helikon Rádió Kft., illetve a Regionális Rádió Kft. felülvizsgálati kérelmeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com