Médiatanács: 220 ezer forintos bírságról döntött a hatóság

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 220 ezer forint bírsággal sújtotta a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány üzemeltette Szent István Rádiót, mert a médiaszolgáltató január 2-8. közötti törökszentmiklósi adása közben többek között eltért a hálózatos műsorstruktúrától, négy százalékkal alulteljesítette a szöveg napi saját műsoridőhöz vállalt 60 százalékos arányát - áll az NMHH által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben. Azt is megállapították, hogy a vizsgált adáshéten nem érték el a magyar zenei művek 70 százalékos közzétételét - az csupán 64 százalék volt -, illetve jogtalanul kapcsolódtak hálózatba a médiaszolgáltató másik adásával. Kitértek arra is: a Helikon Rádió Kft. bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a médiatanács pályázati nyilvántartásba vételt megtagadó végzéseivel szemben, ezért a testület a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek hasznosítására megindított pályázati eljárásokat a törvény alapján felfüggesztette a bíróság jogerős döntéséig.


A testület megszüntette az Oroszlányi Televízió TV2-vel szemben indított jogvitás eljárását, mert a műsorterjesztő televízió az általános szerződési feltételeket is magában foglaló műsorterjesztési szerződés létrehozását kérte a médiatanácstól, de miután az Oroszlányi Televízió a tisztességtelen általános szerződési feltételek (ászf) érvénytelenségének megállapítása miatt a bírói testülethez fordult, az ászf polgári bíróság szerinti vizsgálatának jogerős lezárása előtt az ügyet érdemben eldönteni nem lehet.


A Médiatanács két új, fővárosi vételkörzet kialakítását indította el e heti ülésén meghozott döntésével. Mint írták, a testület - áttekintve a budapesti működő rádióadókat - felkérte az NMHH hivatalát két budapesti telephelyű rádiós műsorszolgáltatási lehetőség frekvenciatervének kidolgozására. A frekvenciatervezés időkerete három hónap, célja, hogy a két médiaszolgáltatási lehetőséget a lehető legjobb minőséggel és legnagyobb egybefüggő vételkörzettel alakítsák ki - jelezték.


Az elkészült frekvenciatervet a hatóság honlapján társadalmi egyeztetésre 15 napra közzéteszi - így az bárki számára olvasható és véleményezhető -, és még további 5 napig írásban észrevétel tehető - áll a közleményben, amely megemlíti, hogy a médiatanács a közzététel utolsó napjától számított 45 napon belül dönt a frekvenciaterv jóváhagyásáról és a pályázati felhívás tervezetének előkészítéséről.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com