Médiatanács: a kereskedelmi televíziókban az időjárás-jelentésben hirdettek a legtöbbet

Az országos kereskedelmi televízióknál 2018 második fél évben is az időjárás-jelentés volt a legtöbbet támogatott műsortípus - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel pénteken.A naponta többször is jelentkező műsorban csak a TV2-nél 15 822 támogatói üzenet jelent meg. Az RTL Klubnál A konyhafőnök VlP emelkedett ki 2429 támogatói üzenettel, a közszolgálati Duna TV műsorpalettájáról pedig a Család-barát magazinhoz fűződött a legtöbb szpot, 1533 - olvasható a közleményben.

    
A támogató cégek közül 83 a TV2 Mokka, 81 pedig az RTL Klub Édesítő című műsorában hirdetett. A közszolgálati Duna TV legtöbb támogatót vonzó műsorának az időjárás-jelentés (37 cég), a Balatoni nyár (37 cég) és a Család-barát (31 cég) bizonyult. A 2018 második fél évét vizsgáló minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi televíziók (RTL Klub, TV2), valamint a közszolgálati Duna TV volt, mellettük egy-egy hónapig helyet kapott a mintában a közszolgálati Duna World, illetve a kereskedelmi Sport1, Story4, TV4, Viasat3 és Viasat6 is.
    

A kilenc televízióban fél év alatt 111 óra 40 percnyi támogatói üzenetet láthattak a nézők 1173 cégtől. A vizsgált csatornák 17 664 órányi műsoridejében összesen 82 024 szponzorüzenet jelent meg, ebből a TV2 vonultatta fel a legtöbbet, 46 590-et, 1540-nel meghaladva a 2017 azonos időszakában leadott szpotok számát.
    

A Duna TV-n a 2018 második fél évben leadott 6398 szpot 701-gyel volt több, mint az előtte lévő fél évben. Az RTL Klubnál viszont kevesebb ilyen üzenet ment le, 26 870-ről 24 192-re csökkent a száma. A műsortámogatásban részt vevő cégek közel négyötöde csupán egy televízióban hirdetett, de volt olyan vállalat is, amely hat csatornán is vásárolt támogatási lehetőséget.
    

Tizennégy cég hirdetett a fél év alatt összesen több mint egy óra időtartamban, közülük a legtöbb műsoridőt egy távközlési cég és két építőipari vállalat vette meg. A gazdasági szektorok szerint az élmezőny első három helyére az építőipar után a szolgáltatás - elsősorban az utazásszervezés és vendéglátóhelyek hirdetéseinek köszönhetően -, valamint az élelmiszerszektor került.
    

Az NMHH tudatta, hogy a médiatanács idén is meghirdeti pályázatát helyi vagy körzeti rádióknak rendszeresen jelentkező hírműsorok, közérdekű szolgáltató és tematikus magazinműsorok készítésére a Magyar Média Mecenatúra Program keretében. A 300 millió forintos keretösszegű felhívásra négy alkalommal lehet jelentkezni 2019-ben, az első fordulóra a jelentkezési határidő április 4. Az igényelhető maximális támogatás hírműsoroknál kilencezer, a másik két műsortípusnál 45 ezer forint adásonként.
    

A médiatanács 50 ezer forintos bírságot rótt ki az RTL Klub médiaszolgáltatójára, mert a High Life című támogatott műsor egy tavaly novemberi adásában - a tartalom szerves részeként - a műsort támogató fürdő szolgáltatásának megvásárlására ösztönözték a nézőket. A médiaalkotmány szerint támogatott műsor nem ösztönözhet a támogató termékének beszerzésére vagy szolgáltatásának igénybevételére.
    

Szintén 50 ezer forintos bírságot rótt ki a médiatanács a Nógrád megyei Bercel székhelyen működő, helyi vételkörzetű Gólya TV médiaszolgáltatójára, amiért a TV öt vizsgált decemberi adásnapján a Mária Rádió aktuális műsora szólt a képújság teljes időtartama alatt, és ez "engedély nélküli hálózatba kapcsolódásnak minősül". A rádió szolgáltatójának nem volt tudomása a hálózatba kapcsolódásról - tették hozzá.
    

A médiatanács állampolgári bejelentés után nem indít eljárást méltóságsértés miatt a TV2 Exatlon Hungary című február 12-i adása miatt, amelyben az egyik szereplő szóban letámadta játékostársát. "A hatóság megállapította, hogy a párbeszéd a néhány sértő vagy fenyegető kijelentés ellenére nem zajlott emelt hangon, és a verseny általános feszültségét figyelembe véve nem volt kirívó. A konfliktust megfelelően ellensúlyozta a műsorvezető, maga a megszólított játékos és a többi csapattárs is - írták.
    

A testület véglegesítette és a honlapján közzétette a Gyöngyös 102,2 MHz-es és a Sátoraljaújhely 90,6 MHz-es helyi rádiós frekvenciák pályázati felhívásait közösségi jellegű hasznosításra. Az ajánlatokat április 8-án, illetve április 10-én lehet majd benyújtani. A tanács véleményezésre közzétette a Sátoraljaújhely 104,9 MHz-re kereskedelmi hasznosítására vonatkozó pályázati felhívás tervezetét is - olvasható a közleményben.
   

"Az ajánlatok tartalmi vizsgálatának részeként felvilágosítást kér a testület a Székesfehérvár 106,6 MHz és a Tatabánya 107,0 MHz helyi közösségi rádiós frekvenciák pályázati eljárásaiban a mindkét frekvencián egyedül pályázó Karc FM Kft.-től. A Zalaegerszeg 88,3 MHz helyi közösségi rádiós pályázaton a testület az alaki vizsgálat után nyilvántartásba vette az egyetlen ajánlattevőt, a Lánchíd Rádió Kft.-t."


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com