Médiatanács: egyre többször ismételik a reklámokat a csatornák

Folytatódik a korábban megfigyelt tendencia, miszerint egyre kevesebb reklámot, egyre többször ismételnek a csatornák - derül ki a médiatanács 2017 második félévében közzétett, új reklámszpotokról szóló vizsgálatából.Az NMHH pénteki közleménye szerint az összefoglaló 34 televízió műsorkínálatát elemezte, amelyekben összesen 2602 új reklám 1,2 millió alkalommal került képernyőre, szemben a 2016 hasonló időszakában mért 2656 szpot egymillió megjelenésével.

   
A legtöbb új reklámfilmet - mint 2014 óta a második félévben mindig - novemberben mutatták be. Az öt másodperces szpotok arányának korábban megfigyelt csökkenése megállt, és a fél évben enyhén emelkedett a számuk. Míg a 2013-as 10,5 százalékos arányuk 2016-ra 1,8 százalékra csökkent, tavaly ez a szám 2,7 százalékra emelkedett. Az elemzett reklámok 59,8 százalékban szolgáltatásokat, 37,4 százalékban pedig termékeket népszerűsítettek, a leggyakoribb hirdetők a kereskedelmi (37,4 százalék) és a szabadidő- (14,7 százalék) szektorok voltak.
    

A kifejezetten kiskorúaknak készített reklámok aránya 5,3 százalék, amely úgy tudta meghaladni a 2016-os 5 százalékot, hogy 2017 második felében az M2 a gyerekprogram ideje alatt (este 8 óráig) reklámmentes volt. Erős a visszaesés - 8,4 százalékról 5,2 százalékra - a közismert személyeket felvonultató reklámok arányában. A korábbiaktól eltérően már nem a média és a filmes szakma, hanem a sport delegálta a legtöbb híres szereplőt - tették hozzá.
    

A közlemény kitér arra is, hogy a médiatanács a médiaszolgáltató kérésére öt évre meghosszabbította a Mária Rádió Frekvencia Kft. jogosultságát négy frekvencián: Celldömölkön (92,5 MHz), Móron (92,9 MHz), Pápán (90,8 MHz) és Sárváron (95,2 MHz) 2023. július 12-ig tovább szólhat. A testület továbbá rendezte a Domino TV Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. jogvitás eljárását. A fővárosi d1 TV szolgáltatója azért fordult a tanácshoz, mert a műsorterjesztő azzal az indokkal nem hosszabbította meg műsorterjesztési szerződését a szolgáltatóval, hogy belső szabályzata alapján az automatikusan meghosszabbodik egy újabb évre. A hatóság vizsgálata szerint ennek nincs jogalapja, ezért a médiatanács új szerződést hozott létre a felek között - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com