Muratov: a Nobel-békedíj a szólás szabadságáért életüket vesztett kollégák érdeme

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A szólás szabadságáért életüket vesztett kollégái érdemeinek tulajdonította Nobel-békedíját pénteken Dmitrij Muratov, az orosz Novaja Gazeta című független napilap főszerkesztője.Muratov a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy elfoglalt volt és nem tudta felvenni a telefont, amikor a Nobel-bizottság felhívta, és azóta sem volt ideje elolvasni a méltatás teljes szövegét.
       

"Azt mondom önöknek: ez nem az én érdemem. A Novaja Gazetáé. Azoké, akik életüket vesztették az emberek szólásszabadságát védelmezve. Mivel már nincsenek közöttünk, a jelek szerint úgy döntöttek, hogy én mondjam el mindenkinek. Ők Igor Domnyikov, Jura Scsekocsihin, Anna Sztyepanovna Politkovszkaja, Násztya Baburova, Natasa Esztyemirova, Sztasz Markelov" - nyilatkozott Dmitrij Muratov.
       

"Így gondolom. Tényleg. Ezt nekik adták" - tette hozzá az 59 éves szerkesztő. "Az orosz újságírást jelenleg elnyomják. Megpróbálunk segíteni az +idegen ügynöknek+ minősített embereknek, akiket támadások értek, és akiket az ország elhagyására kényszerítettek" - mondta a Podjom független hírportálnak. Telegram-csatornáján az orosz díjazott azt írta, hogy a pénzjutalom egy részét orosz oknyomozó újságírói startupoknak adja, és támogatja belőle a Jóság Köre Alapítványt is, amely a ritka betegségekben szenvedő gyermekek gyógyítását segíti.
   

A beteg gyerekeket támogató alapítványt Vlagyimir Putyin orosz elnök hozta létre az év elején. A Nobel-békedíj teljes összege, amelyet Muratov Maria Ressa amerikai-filippinói újságírónővel megosztva kapott, 1,1 millió dollárt. Muratov a Novaja Gazeta egyik alapítója. 1995 és 2017 között volt főszerkesztő, majd 2019-től ismét ő vette át ezt a posztot. Az újság hat újságíróját gyilkolták meg az 1993-as lapindítás óta.
        

A Nobel-békedíjak jutalmazottjait egy nappal Anna Politkovszkaja meggyilkolásának 15. évfordulója után hirdették ki Oslóban. Az újságírónő bíráló hangnemben írt a Kreml Csecsenföldön és az egész észak-kaukázusi régióban folytatott politikájáról. A 48 éves Politkovszkaját 2006. október 7-én gyilkolták meg Moszkvában otthonának lépcsőházában. A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban hat embert ítéltek el, de a megrendelő személye továbbra is ismeretlen.
        

Gratulált a Nobel-békedíjhoz Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. "Gratulálhatunk Dmitrij Muratovnak, aki munkájában következetesen az eszményeit követi és elkötelezett az eszményei mellett. Ő tehetséges és bátor. Ez természetesen magas elismerés. Gratulálunk neki" - mondta az orosz elnök sajtótitkára. Peszkov időt kért annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy vajon Putyin elnök is gratulál-e majd a díjazottnak.
    

"Gratulálunk a megérdemelt kitüntetéshez!" - jelentette ki Borisz Beljakov, az orosz miniszterelnök szóvivője. Beljakov megfogalmazása szerint a díj "méltó elismerése (Muratov) tehetségének, magasszintű professzionalizmusának,  hithűségének, és ami a legfontosabb, emberi tulajdonságainak".  Méltatta, hogy az újságíró szakmai munkája mellett jótékonysági tevékenységet is folytat.
    

Alekszej Venegyiktov, a Gazprom Media tulajdonában lévő, de független hangvételű Eho Moszkvi főszerkesztője úgy vélekedett, hogy Muratov kitűntetése fontos jelzés az orosz vezetés számára.  Muratov a harmadik orosz, aki elnyerte ezt az elismerést Andrej Szaharov szovjet atomfizikus (1975) és Mihail Gorbacsov szovjet elnök-pártfőtitkár (1990) után.
    

A 90 éves Gorbacsov nevében pénteken közlemény jelent meg, amely "nagyon jó hírnek" minősítette az elismerést, amely - mint fogalmazott - "magasabb szintre emelte a sajtó jelentőségét" a mai világban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com