NMHH: Buza Sándor szerepelt a Rádió100 podcast legfrissebb adásában

Buza Sándor, a hazai rádiózás egyik meghatározó személyisége emlékezik vissza a magyarországi kereskedelmi rádiózás kezdeteire a Rádió100 podcast legfrissebb adásában. A műsorban felidézett ’90-es évek az első frekvenciakiírások kora, egyben az az időszak, amikor a mikrofon mögötti hangok arcot kaptak, és médiaszemélyiségekké váltak. A Rádió100 a Rádiós Műsorszolgáltatók Egyesületének jubileumi podcastsorozata, amelynek tizedik adása péntektől hallgatható meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felületein.Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy Buza Sándor 1986-ban került zenei szerkesztőként a Magyar Rádió könnyűzenei osztályához az ország akkori leghallgatottabb rádiós magazinműsorának, a Kossuth adón sugárzott Reggeli Krónikának a megújításakor.

Mint írták, pezsgő időszaka volt ez a magyar rádiózásnak, hiszen abban az évben indult el a Danubius is a közszolgálati adó kereskedelmi rádiós kísérleteként.

Ahogy az adásban Buza Sándor fogalmaz, "ez egy nagyon színes ruhadarab volt", a Danubiusnak ugyanis már voltak hirdetési bevételei, ugyanakkor a műsorvezetők még maguk válogatták össze az egyes műsorok zenei elemeit a Magyar Rádió zenei archívumából.

"Voltaképpen a mi arcunkra formáltuk azokat a négy órákat" - idézi fel a korszakot Buza Sándor, hozzátéve, hogy a format rádiózást meghonosító "igazi" kereskedelmi adókon, például a Juventuson a műsorvezetők már akkor készen kapott lejátszási lista alapján dolgoztak.

Közölték azt is, hogy Buza Sándor a privatizáció után, a 90 es évek második felében lett a megújult Danubius Rádió zeneigazgatója, majd programigazgatója, így megélte, ahogy az angol tulajdonosok irányítása alatt a Danubius egy szellemi szabadságot biztosító műhelyből műsorgyárrá vált.

Ekkoriban fogalmazódott meg az az igény, hogy a rádió "láttassa önmagát", azaz arcot adjon a mikrofon mögötti hangoknak, így indult útjára a Danubius Roadshow, amely berobbantotta a zenekarok sikerét és sztárkarriereket indított el, a kirakatba került rádiós műsorvezetők köréből pedig kinőtt a kereskedelmi televíziózás első generációja.

Ahogy Buza Sándor fogalmaz: "Magyarországon mindenki a rádió köpönyegéből bújt ki". A sorozat támogatója és szakmai partnere a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek YouTube-, Spotify- és Apple Podcasts-csatornáján ( https://youtu.be/1OFcrrs04Tw https://open.spotify.com/episode/34C4PnuXBL0WlEVzJ05SiU?si=ZAVlxeGATqCAfb1Lt9aB3A

https://podcasts.apple.com/us/podcast/nmhh-podcast/id1754500249?i=1000727182926 ) hetente jelennek meg a műsor új epizódjai - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com