NMHH: élelmiszerek és gyógyhatású szerek a legyakoribbak az új tévéreklámokban

Elfogadta és honlapján közzétette a Médiatanács a televíziókban az idei első félévben közzétett új reklámszpotokról szóló tanulmányt, amelyből kiderült, hogy továbbra is élelmiszereket és gyógyhatású szereket reklámoznak leginkább - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a hatóság hetvenhat televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol 2322 féle új hirdetést mintegy 3 millió alkalommal ismételtek. Az újonnan közzétett reklámok a teljes reklámmennyiségnek több mint a felét - 51,9 százalékát - tették ki, amely szinte megegyezik a tavalyi időszak 52,2 százalékával.

    
A legtöbb új reklámot továbbra is az általános szórakoztató csatornákon - ilyen többek között a Viasat 3, a Cool TV, a Comedy Central vagy az AXN - láthatták a nézők. Az új kampányokban a piaci szektorok közül a kereskedelem vezetett 39,3 százalékkal - ez a részesedés 5,6 százalékkal magasabb, mint tavaly -, ezen belül a reklámok harmada élelmiszereket népszerűsített.
    

A szektorok közül a második helyre kerültek a gyógyhatású készítmények 12,1 százalékkal, újból megelőzve a szabadidőszektort, amely tavalyhoz képest visszaesett (8,4 százalékról 5,9 százalékra). A hangsúlyozottan hazai származású terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok aránya bár továbbra is rendkívül alacsony, a tavalyi azonos időszakhoz képest jelentősen emelkedett (3,4-ről 4,9 százalékra) - írták.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com