NMHH: Malek Miklóssal és Wolf Péterrel folytatódott a Rádió 100 podcast
A zeneiparban is lesznek olyan területek, amelyeken a mesterséges intelligencia fel tudja majd váltani az embereket - egyebek mellett erről beszélt a "Rádió 100" podcastsorozat 8. epizódjában Malek Miklós és Wolf Péter - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-t.
A hatóság közleményében úgy fogalmazott: az Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők a műsorban felidézték, milyen volt az 1960-as és 1970-es évek Magyar Rádiója, mint könnyűzenei műhely, de arra is kitértek, hogy miképpen születtek napjainkban is népszerű örökzöldek akár véletlenszerű folyosói találkozásokon.
"A Stúdió 11 zenekar nekünk olyan volt, mint a magyaroknak a labdarúgó-válogatott. (…) Arra a 11 emberre úgy néztünk fel, mint egy szent képre" - jelentette ki a "Rádió 100" új részében Wolf Péter, Malek Miklóssal közösen felidézve, hogy miképpen tekintettek a kései 20. század fiatal zenészei a Magyar Rádió tánczenekarára.
A tájékoztatás szerint a műsor vendégei arra is visszaemlékeztek, milyen korszakalkotó slágerek születtek egy-egy véletlenszerű kávézásból az 1970-es évek hajnalán: Wolf Péter például ezen időszakban az Országos Rendező Iroda büféjében futott össze egy lemezgyárossal, aki Kovács Kati első nagylemezére gyűjtött számokat.
"A zeneszerző - kapva az alkalmon - ifjabb Kalmár Tibor közreműködésével ott helyben, egy kávézásnyi idő alatt megírta és átnyújtotta a Most kéne abbahagyni című későbbi Kovács Kati-slágert. Wolf Péter úgy fogalmazott: ezután már arra ért haza, hogy az Express együttes készítette is a lemezt" - idézte fel a közlemény.
Hozzátették: Malek Miklós a szakmai alázat szerepét hangsúlyozva elmondta, hogy a Magyar Rádió könnyűzenei műhelye olyan pezsgő szellemi közeg volt, ahol "lehetetlenség volt nem tanulni, vagy ne többnek lenni, mikor kijöttél, mint amikor bementél". A zeneszerző szavai szerint "az ember agyontanulta magát, de soha nem érezte munkának. Valami húzott, és vitt magával" - mutattak rá.
Kitértek arra, hogy a vendégek szót ejtettek még az 1960-as évek zenei forradalmáról, az elektronikus hangszerek megjelenéséről, a Táncdalfesztivál kulisszatitkairól, de arról is, hogy miképpen tudtak a szerzők egyszerre megfelelni a szakmai elvárásoknak és a közönség szeretetének.
Kalmár Tibor azon kérdésére, hogy vajon a hazai rádiózás második évszázadában, a mesterséges intelligencia (MI) világában megmaradnak-e majd a zeneszerzők, dalszerzők és szövegírók, a vendégek úgy fogalmaztak: azt kell nézni, hogy mi az, ami az új technológiából jól hasznosítható - írták.
A vendégek a beszámoló szerint hozzátették: az egyszerűbb háttérzenéket jó eséllyel ki fogja tudni váltani az MI, de úgy vélik, hogy a társadalom a jövőben is igényt tart majd az emberközeli művekre és az élő zenei előadásokra, ezért a kapcsolódó szakmák a fejlett technológiai megoldásokat is túlélhetik.
Az NMHH kiemelte, hogy a "Rádió 100" új epizódja már meghallgatható az NMHH YouTube -, Spotify- és Apple Podcasts-csatornáján ( https://youtu.be/QncpF-CUCbs, https://spotifycreators-web.app.link/e/u4PMyx9npWb, https://podcasts.apple.com/us/podcast/nmhh-podcast/id1754500249?i=1000725109458). A kilencedik, szeptember 12-i adásban az Info Rádió ikonjai, Exterde Tibor, Tancsa Emma és Módos Márton idézik majd fel a hazai hírrádiózás legfontosabb történeti mérföldköveit - fűzték hozzá.
Tudatták: a "Rádió 100" a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületének jubileumi podcastsorozata a magyar nyelvű rádiózás indulásának közelgő 100. évfordulója alkalmából.
A műsor húsz epizódon keresztül, sztárvendégekkel és ismert rádiós személyiségekkel idézi fel a százéves hazai rádiózás jelentős eseményeit - különös tekintettel a hazai kereskedelmi rádiózás történetére - ismertették, megjegyezve: a sorozat támogatója és szakmai partnere az NMHH, amelynek közösségi csatornáin hetente láthatók a műsor új epizódjai.
(Forrás: MTI)
A hatóság közleményében úgy fogalmazott: az Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők a műsorban felidézték, milyen volt az 1960-as és 1970-es évek Magyar Rádiója, mint könnyűzenei műhely, de arra is kitértek, hogy miképpen születtek napjainkban is népszerű örökzöldek akár véletlenszerű folyosói találkozásokon."A Stúdió 11 zenekar nekünk olyan volt, mint a magyaroknak a labdarúgó-válogatott. (…) Arra a 11 emberre úgy néztünk fel, mint egy szent képre" - jelentette ki a "Rádió 100" új részében Wolf Péter, Malek Miklóssal közösen felidézve, hogy miképpen tekintettek a kései 20. század fiatal zenészei a Magyar Rádió tánczenekarára.

Hozzászólások