NMHH: továbbra is az InfoRádió szólhat a Budapest 88,1 MHz-es frekvencián

Egyedüli pályázóként az InfoRádió Kft. nyerte meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH) által a Budapest 88,1 MHz-es frekvencia használatára kiírt rádiós pályázatot, így a médiaszolgáltató szeptember 1-je után is folytathatja működését - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint pályázatot hirdetett január 26-án a Médiatanács a Budapest 88,1 MHz-es rádiós frekvencia használatára, ugyanis a jelenlegi médiaszolgáltató, az InfoRádió Kft. jogosultsága tizenkét év után lejár.
    

A Médiatanács az egyedüli pályázó InfoRádió Kft.-t hirdette nyertesnek, amelynek a határozat kézvételétől számított 45 napja van a hatósági szerződés megkötésére - tették hozzá. Közölték azt is, hogy a Médiatanács lezárta a március 5-én indított közigazgatási hatósági eljárást is, és megállapította, hogy a Balázsék című műsorszám január 15-én sugárzott adása megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó és a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket.
    

Ebben az adásban a műsorvezetők afrikai származású vendégük, Musimbe Dávid Dennis kárára élcelődtek, és a bőrszínt a rabszolgasággal hozták összefüggésbe. A műsorvezetők a rasszizmust humorforrásként használták. A származására tett objektíve bántó, lekezelő megnyilvánulások megbélyegezték az afrikai közösséget, a műsorszám a fekete bőrűek kisebbrendűségére utaló tartalmat hordozott - írták.
    

Úgy fogalmaztak, az, hogy a bőrszínt a műsorvezetők összekapcsolták a rabszolgasággal, alkalmas volt egy egyértelműen azonosítható csoport egészével szembeni sztereotip gondolatok kialakítására és felerősítésére, ezáltal kirekesztésre is. A testület az emberi méltóság sérelme miatt 300 ezer forint, míg a kirekesztés miatt 500 ezer forint bírságot rótt ki a Radio Plus Kft.-re.
    

Mivel a méltóságsértő és kirekesztő médiatartalom kárt okozott a demokratikus nyilvánosságban, a Médiatanács a médiaszolgáltatót a jogsértések tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte - tették hozzá. Úgy folytatták, hogy nézői bejelentés nyomán vizsgálta a testület az M4 Sporton március 9-én 17 óra 54 perctől sugárzott Forma-1-futamot (Szaúd-arábiai Nagydíj) és a március 24-én 4 óra 54 perctől műsorra tűzött Forma-1-futamot (Ausztrál Nagydíj).
    

A panasz az osztott képernyős reklámokra vonatkozott, mivel azok zavarták a nézőt az autóversenyek követésében - fűzték hozzá. A Médiatanács megvizsgálta a reklámszpotokat, és megállapította, hogy azokat a médiaszolgáltató a jogszabályoknak megfelelően tette közzé, ezért nem indított eljárást a médiaszolgáltató ellen. A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is, a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com