Nőtt a Netflix negyedéves profitja és bevétele

Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.A világ vezető streaming szolgáltatója a New York-i tőzsde keddi kereskedésének leállítása után közölte, hogy a harmadik negyedében a bevétele 17,2 százalékkal, 11,51 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 9,82 milliárd dollárról, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Az adózott eredmény 2,55 milliárd dollár, részvényenként 5,87 dollár volt a harmadik negyedévben, szemben az előző év azonos negyedévében elért 2,36 milliárd dollárral, részvényarányosan 5,40 dollárral. A nyereség elmaradt a Wall Street 6,97 dolláros várakozásától.

A negyedéves profitot egy jelentős brazíliai, 619 millió dolláros adózással kapcsolatos kiadás csökkentette. A folyó pénzügyi negyedévre a cég a bevételek 16,7 százalékos éves növekedését várja 11,96 milliárd dollárra, az adózott eredményt pedig 2,36 milliárd dollárra, részvényenként 5,45 dollárra.

Ez volt a harmadik negyedév azóta, hogy a Netflix leállította az előfizetői számok közlését, amelyeket korábban a növekedés kulcsfontosságú mutatójának tekintettek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com