Orbán Balázs: a média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés

A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot - hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC második nemzetközi médiakonferenciájának szerdai nyitónapján, Budapesten.Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, arról beszélt, hogy a nyugati országokban a média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban. A 2010 előtti Magyarországon ez az arány kevesebb, mint 24 százalék volt, ami "borzalmas kiszolgáltatottságot" jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé - mondta. Magyarországot elsősorban a nyugati liberális oldalról olyanok miatt kritizálják, ami ott "egészen természetes" - tette hozzá.
   

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója arról beszélt, hogy a 26 éve működő MCC-ben már több mint 6100 diák képzését végezik, Kárpát-medence szerte 25 képzési helyszínen, többek között a nemrégiben nyílt brüsszeli központjukban. Megfogalmazása szerint az MCC is hisz a könyvek erejében, kiadójuk, az MCC Press eddig több mint 60 könyvet adott ki magyar és nemzetközileg elismert szerzőktől egyaránt, és jelenleg 45 kötet áll előkészület alatt. A Konferencia a publikálás jövőjéről című kétnapos tanácskozáson három kontinens tizenhárom országából érkező negyven előadó osztja meg gondolatait kilenc panelbeszélgetés keretében a médiapiac helyzetéről.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com