Pályázati nyerteseket hirdetett a médiatanács

Az animációs filmeket támogató Macskássy Gyula-pályázaton tíz induló 78 millió forint, technikai fejlesztésre tíz közösségi és kisközösségi médium pedig összesen 17,5 millió forintot nyert el - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A Macskássy Gyula-pályázat idei második fordulójának eredményeként készülhet el Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója című sorozatának negyedik és ötödik epizódja, amelyben Dorothy kalandja egy cirkuszban, majd New Yorkban folytatódik. A Janó Manó és az elveszett harmatcseppekben a népszerű gyermekkönyv-sorozatot dolgozza fel Miklósy Zoltán, az első részben az ezeréves fa gyökere mentén utazó főhősnek egy varangy állja útját.

Gelley Bálint Farkas szintén mesekönyv-adaptációra nyert támogatást. Az Átjáró másvárosba című mese második része is humoros kalandokat ígér, amelyben Szkriptum, a bogaras író eltűnése szaporítja a város egyre sokasodó titkainak számát.

Bognár Éva Katinka rendező Berg Judit Hisztimesék című könyvét alkalmazza képernyőre - tudatták.

A tájékoztatás szerint további két-két résszel folytatódhat Glaser Katalin szériája, a Városi legendák II, Klingl Béla Boxi-sorozata, és Lehotay Zoltán rendezésében elkészülhet Csupipupi, az elkényeztetett öleb csontok körüli kalandjainak második epizódja is. Újabb változat készül Bakos Barbarától A kockásfülű nyúlból; első részének címe Koncert a téren. Bálint Szilárd Budapest Spaceport című alkotása Bertáról, egy fiatal, introvertált, szeleburdi és érzékeny lányról szól, aki az apai tiltás ellenére űrhajós szeretne lenni. Kovács Eszter és Simon Balázs a Kvagga című mesefilmben Meg és Tim történetét jeleníti meg a különös, szétválasztott világ sötét és fényes oldaláról.

A médiatanács tematikus pályázati eljárásának negyedik fordulójában technikai fejlesztésre a televíziók közül a Kiskőrös Televízió, a Csurgói Városi Televízió, a tahitótfalui Danubia Televízió, a Városi Tv Mohács, a Kistelek VTV és a püspökladányi Ladány Televízió valósíthatja meg fejlesztési elképzeléseit. A rádiók között a debreceni FM90 Campus Rádió, a székesfehérvári Alpha Rádió, a Rádió Szarvas és a gyomaendrődi Rádió Sun pályázata volt sikeres.

Jelezték azt is: a médiatanács határozatban figyelmeztette a Balaton Tv-t, mert egy augusztusi vizsgálat során kiderült, hogy reklámblokkját nem különítette el e jellegre történő figyelemfelhívással, és kötelezte a szolgáltatót a jogsértő gyakorlat megszüntetésére. Ugyanakkor a testület a Baja 89,8 MHz-es helyi kereskedelmi hasznosításra kiírt rádiós pályázaton ismét a jelenleg is működő Bajai Rádió szolgáltatóját, a Baja Hangja Kft.-t nyilvánította nyertesnek, és jóváhagyta a telkibányai Híd Rádió névváltoztatási kérelmét, így az Mária Rádió Zemplén néven hallható ezután.

A testület egyben hozzájárult az AMC Networks Central Europe Kft. négy tematikus médiaszolgáltatásával - a Spektrum Tv, a Filmmánia, a Spektrum Home és a Tv Paprika - kapcsolatban előterjesztett kérelméhez. A médiaszolgáltató egyrészt azt kérte, hogy tematikus médiaszolgáltatásaiban öt évnél régebben készült műsortartalmakkal is teljesíthesse az európai, illetve magyar független műsorkvótákat, másrészt a Spektrum Tv-re és a Filmmániára vonatkozóan kérte a magyar műsorokra vonatkozó kvótakötelezettség fokozatos, három év alatt teljesítendő elérését.

A grémium ennek megfelelően csatornánként külön-külön hatósági szerződést köt a médiaszolgáltatóval a négy érintett jogosultság kvótáinak rögzítésére. A médiatörvény lehetőséget ad arra, hogy a médiatanács a médiaszolgáltató kérelmére egyszerre legfeljebb három naptári évre, fokozatos mentesítést adjon a műsorkvóták teljesítésére, azzal a feltétellel, hogy a médiaszolgáltató a törvényben rögzített arányok eléréséig köteles folyamatosan növelni médiaszolgáltatásában a magyar, az európai, valamint a független előállítóval készíttetett, általa közzétett művek arányát. Az AMC Networks Central Europe Kft. kérelme pedig minden feltételnek megfelelt, ezért a médiatanács a mentesítési szerződések megkötésének nem látta akadályát - írták.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

Az egész családnak szánják a vasárnap induló M5-öt

Az egész családnak szánják a vasárnap induló M5-öt

Az egész családnak szánják a közmédia vasárnap induló M5 televíziós csatornáját - mondta Dér Ágnes csatornaigazgató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Dér Ágnes úgy fogalmazott: remén...

http://ujhazak.com