Rádiós frekvenciákról döntött a médiatanács

Megújította a Kunság Rádió és a Halas Rádió jogosultságát e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - tájékoztatta az NMHH szerdán az MTI-t.A közlemény szerint a Kiskőrös 97,0 MHz-es frekvencián működő Kunság Rádió 2025. szeptember 4-éig, míg a Kiskunhalas 92,9 MHz-en üzemelő Halas Rádió 2025. szeptember 5-éig szólhat tovább. Hozzátették: a tanács a Nagykanizsa 100,7 MHz helyi vételkörzetű frekvencia közösségi jellegű pályázati eljárásában nyilvántartásba vette a Katolikus Rádió Zrt.-t.

    
A testület megállapította: a hírműsorok nem lépték át tavaly a törvényben előírt, korábban 20 százalékos, tavaly augusztus óta pedig már 35 százalékos arányt a közvélemény demokratikus tájékoztatását nem szolgáló bűncselekmények bemutatásában. Ez mondható el a Médiatanács által elfogadott tanulmány szerint, amely az M1 esti Híradó, a Duna TV Híradó, a Kossuth Rádió Déli Krónika, a TV2 Tények és az RTL Klub Híradó 2019-es adásait vizsgálta.
    

A legmagasabb arányban, 21,5 százalékban továbbra is a Tények adott közre bűncselekményekről szóló riportokat, ezt az RTL Klub Híradó követte 15,6 százalékkal- tudatták, megjegyezve, hogy a 2018-hoz képest a Tények mért adata 2,5 százalékponttal nőtt, míg az RTL Klub Híradóé változatlan maradt. A hatóság vizsgálta a közélethez kevéssé kapcsolható, úgynevezett "azonnali hatást kiváltó", érzelmekre ható hírek megjelenését is, amelyek magukba foglalják - a bűncselekményekről szóló híradásokon túl - többek között a háztartási, közlekedési, munkahelyi balesetekről és természeti katasztrófákról szóló riportokat.


A Tények 58,2 százalékát, az RTL Klub Híradó tudósításainak 43,2 százalékát tették ki ilyen összeállítások, ami 2018-hoz képest mindkét csatornánál emelkedést jelent - ismertette a médiatanács. A teljes tanulmány hamarosan elérhető lesz az NMHH honlapján.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com