Újraindul a Kossuth rádió diákrovata, a VÁLASZ-UTAK

Hetente egyszer ismételten a diákoké lehet a Kossuth rádió stúdiója, egy év szünet után ugyanis péntektől újra hallható a közmédia diákrovata, a VÁLASZ-UTAK - tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya pénteken az MTI-t.A közlemény szerint a VÁLASZ-UTAK 2012-ben debütált a Kossuth rádióban Keresztes Ilona és Mohácsi Edit szerkesztésében a Vendég a háznál című családi magazin pénteki rovataként. A műsorban tizenéves fiatalok beszélgetnek őket érintő kérdésekről, dilemmákról. Egy-egy kérdésre különböző utakon haladva, de közösen keresik a válaszokat. Az újrainduló VÁLASZ-UTAK-ban sem lesz ez másként. A fiatalok azt vallják, hogy "beszélgetni jó" egy asztalnál, szemtől szemben, offline üzemmódban - írták.

    
Ismertették: a felvételek ezentúl nemcsak a stúdióban készülnek, hanem külső helyszíneken is, valamint vendégek is érkeznek majd a fiatalokhoz. "Egy év után újra összeállt a csapat, szépek és okosak! Külön öröm, hogy mostantól a Kossuth rádió pénteki adása mellett a VÁLASZ-UTAK podcaston is elérhető lesz a fiatalok beszélgetése" - mondta Keresztes Ilona, a műsor felelős szerkesztője. Hozzátette, hogy tervezik az "Osztályterem Stúdió" megvalósítását is: "ennek keretében hazai és külhoni középiskolákat látogatunk majd meg, és beszélgetünk az ott tanuló fiatalokkal" - olvasható a közleményben.
   

A VÁLASZ-UTAK első adása pénteken 11 óra 30 perctől hallható a Kossuth rádióban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com