Vince Neil kórházban, félbemaradt a Mötley Crüe koncert

motley_crue-band-2007A Mötley Crüe kénytelen volt lerövidíteni ausztráliai koncertjét, miután az énekes Vince Neil elhagyta a színpadot vesekő problémái miatt.

Az 52 éves rockert azonnal kórházba szállították kezelésre, ahol műtéten esett át. Az együttes menedzsere, Allen Kovac elmondta a CNN-nek: „Vincet meg fogják műteni, hogy eltávolítsák a veseköveket.” A fronténekesnek az utóbbi pár napban ugyanis problémái voltak. „ Vince egy harcos, aki számos koncertet csinált végig különböző sérülései ellenére.” – tette hozzá Kovac, valamint azt is megemlítette, hogy „Ha van módja a biztonságos előadásoknak, akkor ő mindig úgy teszi. 20 éve vagyok a Mötley Crüe menedzsere és nem emlékszem egy olyan alkalomra sem, amikor törölnünk kellett egy showt.”
A srácok ausztráliai turnéjának következő állomása Brisbane lenne kedden. Miután Vincenek le kellett jönnie a színpadról, később Nikki Sixx basszusgitáros Twitteren keresztül osztotta meg rajongóikkal az okokat:”Elnézést Sidney a rövid előadásért, de Vincet sürgősen kórházba kellett szállítani belső fájdalmai miatt. Értesítünk titeket a további fejleményekről.” A banda gitárosa, Mick Mars is üzent a fanoknak: „Sydney, sajnálom, hogy ilyen rövidre sikeredett ez az este!” Vincenek problémái voltak a vesekövével. A színpadról egyből a kórházba szállították.” Vince a múltban már bebizonyította párszor, hogy ő nem az a fajta, akit olyan könnyen lefújja élő koncertjeit. Múlt szeptemberben, Ohioban visszatért a színpadra azok után is, hogy a koncert alatt egy szörnyű sérülést szerzett, aminek következtében lába két helyen is eltörött! Gyógyulj meg Vince!


forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com