A vadászat - Filmkritika

A szemfülesek még április közepéig elcsíphetik a mozikban Thomas Vinterberg új filmjét. Érdemes.

Thomas Vinterberg alig több, mint tíz évet felölelő rendezői karrierje során már több olyan filmet tett le az asztalra, amelyeket mind a szakma, mind pedig a közönség piedesztálra emel. Az 1998-ban készített, számos díjat elnyert Születésnap (Festen), még a dán dogma-film hőskorszakában készült, s a Vinterberg által jegyzett forgatókönyv alapján a Pécsi Nemzeti Színház és a Pesti Színház is sikerrel adaptálta színpadra a művet.

A rendező legújabb filmjében, A vadászatban a dánok zseniális színésze Mads Mikkelsen (aki az idei Cannes-i Fesztiválon el is vitte a legjobb színésznek járó díjat ezért az alakításáért) hozza a tőle megszokott, elképesztő érzékenységgel ábrázolt főhős karaktert: egy csendes vidéki dán városkában vagyunk, ahol az élet a maga békés egyszerűségében zajlik. A válása utórezgéseivel küszködő Lucas köztiszteletben álló óvóbácsiként dolgozik a szoros szociális kötelékeket ápoló kis közösség óvodájában. Úgy tűnik, ez az az  idilli környezet, amire minden családos ember vágyik: az összetartó kis városka lakói úgy ismerik egymást, mint a tenyerüket és nem csinálnak nagy ügyet abból, ha a gyerek elkóborol, mert valamelyik szomszéd előbb-utóbb úgyis hazatessékeli.

Ám mi történik akkor, amikor a szívből jövő egymás iránti elfogadás és szeretet páncélján törés mutatkozik? Vállvetve kitartanak egymás és a közösségbe vetett hit mellett avagy a bombaként robban a zavarodottság és félelem feszült légköre? Mi történik akkor, ha valaki pedofíliát kiállt ebben a kedves kis állóvízben? Vinterberg ezúttal is egy kisebb csoport dinamikáját vizsgálja válsághelyzetben: a lélektani dráma avatott szakértője egy olyan szituációt mutat a nézőnek, mellyel akármelyik szülő szembesülhet. A szexuális zaklatás egy olyan kényes téma, melyről nehezen folyik a közbeszéd, pláne hogy szakértők szerint az esetek nagy többségében családon belül történik, s ott is marad.

Klara Lucas legjobb barátjának kislánya szorosan kötődik Lucas-hoz, ám miután a kislány szeretetének megnyilvánulásait Lucas nem a várt módon fogadja, gyermeki dühében félreérthető szituációról tesz megjegyzést az óvónőnek. A liberális dán kisváros lakói számára a gyermek lélek szent dolog, s ha az édes kis ördögfióka farkast kiált, azt készpénznek veszik. Így eshet meg, hogy, a kislány ártatlan bosszúnak szánt elszólása nyomán Lucas élete fenekestül felfordul, s űzött vadként kénytelen menekülni a közösség vérszomjas bosszúja elől.

A vadászat többek között azért remek alkotás, mert, bár a filmművészet története során sokan ábrázolták a zaklatás és az erőszak lélektanát, kevesen vállalkoztak arra, hogy ne a sértett szemszögéből mutassák be a történteket. A vadászat azonban teljes egészében kifordítja a témát. Úgy beszél az elkövetőről, hogy közben megmutatja, hogyan válik belőle áldozat, a négyéves kislány pedig Madame Guillotine-ként őrködik egy felnőtt férfi meghurcolása felett.

Előítéleteink olyan mélyen gyökereznek, hogy azoktól még akkor sem vagyunk hajlandók eltekinteni, ha valaki tízszeresen bizonyította az ellenkezőjét. S mi a helyzet a stigmatizálás kollektív kárörömével? A bűntelenek szégyene, melyet kínok közt viselnek homlokukon vajon visszafordul-e forrongó vádlóikra s ha igen, hasonló súlyt nyom a latba? A vadászat felszínes happy endje mögött súlyos gondolatok vonulnak fel. Amikor kételyeket hagy maga után a megbocsájtás, s a gyanún sem vagyunk képesek túllépni, mert túlságosan is termékeny talajra talált félelmeink talaján, akkor a néző kénytelen elgondolkozni: vajon hogyan cselekedett volna egy olyan helyzetben, amikor mindenki vádló és vádlott, elkövető és elszenvedő, igazmondó és hazug egyszerre.

[video width="600" height="400" ][/video]