2013 sztár nyaralási célállomása: Párizs

A TripAdvisor idén is elkészítette az „Az utazók választása” felmérést, amelyben szép számmal vannak jelen európai városok, de hazánk lecsúszott az első 25 helyről. 208
Idén is kiértékelte a felhasználói millióinak szavazatát, a legnagyobb, és legnépszerűbb utazási oldal, a TripAdvisor, és most is 25 városnak ítélte oda az „Az utazók választása” címet.

A lista elejét nagyrészt európai nagyvárosok alkotják, amelyből Párizs lett az első, megelőzve New Yorkot és Londont.

Érdekesség, hogy a listára a „Szeles város”, Chicago is felkerült, pedig nem mondanák sokan azt, hogy ott szeretnének nyaralni. Ez azért van, mert kevesen tudják, hogy a városban kétszáz színház, rengeteg művészeti galéria, és majdnem hatszáz park van. Emellett még a Michigan-tó látképe, és több mint negyven kilométeres partszakasza is várja a turistákat.

Budapest nem szerepel a listán, de nem kell elkeserednünk, mert a legvonzóbb szállodák közé felkerült a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest.

A TOP 25 lista végére Peking és Sanghaj került fel, tehát a felhasználók kisebb aránya vágyik keletre, mint nyugatra, ami nem csoda, hiszen a turisztikai szektorban ma a legtöbb pénzt a kínai utazók költik el, akik érthetően nem a saját városaikban maradnak nyaralni.

2012-ben rekordösszeggel, összesen 102 milliárd dollárral, járultak hozzá a nemzetközi turizmus működéséhez, ami 40 százalékos emelkedés 2011-hez képest.

Az előjelzések szerint, 2015-re már 100 millió dollárra számíthat az ENSZ Turisztikai Világszervezete, a kínai utasoktól.

© 1999 EyeWire, Inc.Íme a 25 város, ahova a legtöbben el akarnak látogatni az idei évben:

1. Párizs, Franciaország
2. New York City, New York
3. London, Egyesült Királyság
4. Róma, Olaszország
5. Barcelona, Spanyolország
6. Velence, Olaszország
7. San Francisco, Kalifornia
8. Firenze, Olaszország
9. Prága, Csehország
10. Sydney, Ausztrália
11. Berlin, Németország
12. Isztambul, Törökország
13. Bangkok, Thaiföld
14. Chicago, Illinois
15. Tokio, Japán
16. Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság
17. Rio de Janeiro, Brazília
18. Buenos Aires, Argentína
19. Marrakesh, Marokkó
20. Szentpétervár, Oroszország
21. Peking, Kína
22. Sanghaj, Kína
23. Siem Reap, Kambodzsa
24. Chiang Mai, Thaiföld
25. Queenstown, Új-Zéland

(Forrás: utazaselott.hu)

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com