K&H: visszatért a magyarok utazási kedve; csaknem 250 ezer forintba kerülhet az idei nyaralás

Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni idén, és az utazást tervezők átlagosan mintegy 250 ezer forintot költenének a vakációra, megegyezően a járvány előttivel - derül ki a K&H biztos jövő reprezentatív felméréséből.Az MTI-nek küldött hétfői közlemény szerint a vakációzók 55 százaléka 100-500 ezer forintos utazási költségvetéssel számol. Döntően - 68 százalékuk, ahogy tavaly is - a saját jövedelméből finanszírozza a nyaralást. A tavalyi 15 százalékkal szemben idén 16 százalékos azoknak az aránya, akik a családtagok támogatásából mennek nyaralni, banki kölcsönre csak 6 százalékuk támaszkodik. A SZÉP-kártya viszont népszerű: az utazók 28 százalékánál ez a forrás is szerepet kap.
     

A K&H felmérése szerint a 30-59 évesek többsége - 10-ből majdnem 7-en - hosszabb, legalább 5 napos belföldi utazással számol, szemben az egy évvel korábbi 57 százalékos aránnyal. Hasonló időtartamú külföldi utazást a megkérdezettek 26 százaléka tervez, míg 2021-ben ez csak 16 százalékukra volt igaz. A kutatásból kiderül az is, hogy az átlagos utazási költségvetés lényegében megegyezik a pandémia előttivel, ugyanakkor a tavalyi 183 ezer forinthoz képest 35 százalékos növekedést jelent.
     

Azt is hangsúlyozták, hogy az utasbiztosítás baleset, betegség, kórházi kezelés, poggyász eltűnése, késése vagy úti okmányok pótlása esetében is fedezetet nyújt a szerződésben megadott összeg mértékéig. A K&H-nál az utasbiztosításokhoz köthető kárkifizetések összege 2021-ben átlagosan 90 ezer forintot tett ki. Kaszab Attila a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese a közleményben rámutatott: kiemelkedő kockázatot vállal, aki utasbiztosítás nélkül megy külföldre.


Egy kisebb baleset, egy végtagtörés kezelése is akár több 100 ezer forintos tétel lehet, ahogy egy gyomorrontás kezelése is több 10 ezer forintra rúghat, csakúgy, mint a napszúrás vagy éppen a leégés kezelése, ami szintén gyakori a nyári utazási szezonban. A K&H felmérése választ adott arra is, hogy a megkérdezettek 24 százaléka idén kiegészítő utazási biztosítást tervez kötni annak ellenére, hogy a bankkártyájához tartozik ilyen konstrukció, míg csak bankkártyás biztosításra támaszkodna a válaszadók 17 százaléka - közölték.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com