Még mindig nem javasolt Jemenbe utazni

Ingatag a biztonsági helyzet, és egyre több a terrortámadás is, ezért meggondolandó Jemenbe utazni. kep
Gyakoriak a fegyveres összecsapások a kormány és az ellenzéki erők között, ráadásul az elmúlt időszakban a terroristák a fővárosban és a nagyobb városokban is egyre több merényletet hajtanak végre, ezért Jemenben ingatag a biztonsági helyzet, és nem ajánlott odautazni.

Ha mégis úgy döntünk, hogy kockáztatunk, akkor készüljünk fel arra, hogy a központi kormány nem képes az egész országot az ellenőrzése alatt tartani, ezért ne utazzunk vidékre, ugyanis sok az emberrablás.

Amennyiben mégis vidékre mennénk, akkor útvonalengedélyre lesz szükségünk, ugyanis Mareb, Al-Jawf, Abiyan, Shabwa körzeteibe még katonai kísérlettel is veszélyes utazni.

További tudnivaló a Jemenbe utazás előtt, hogy bankkártyát feleslegesen viszünk magunkkal, mert csak készpénzzel lehet fizetni az országban.

Lehetőleg ne utazzunk egyedül, késő este ne is lépjünk ki az utcára, és ne utazzunk együtt helyi lakosokkal, még taxiban se! A nők lehetőleg minél zártabb ruhát viseljenek!

A régi Arábiát idéző Jemen, az Arab-félsziget nélkülöző rokona. Állítólag Noé bárkája erről a környékről indult, és egykor Sába királynője uralkodott itt.

jemenBár nem javasolt ideutazni, ha mégis megtesszük, vagy megvárjuk, amíg újra nyugodtan nyaralhatunk Jemenben, akkor különleges kultúrát, iszlám előtti és utáni épületeket csodálhatunk meg.

A fallal körülvett Szaada számos érdekes építményt tartogat a számunkra. Másszunk fel a városfalra, és sétáljunk addig, amíg nem találunk egy olyan tökéletes helyet, ahonnan briliáns lesz a kilátás.

Ezt követően menjünk el a város északi részére, a díszes Najran kapuhoz. A szaadai várnak is érdekes az építészeti stílusa. Régen imám lakóhely volt, ma már kormányzati épület.

Elhagyva a várost, a Zaydi temetőbe éri meg körbenézni, mert ott tekinthetőek meg az ország legszebb sírkövei.

Jemen fővárosa, a kétezer méter magasan fekvő, Szanaa is elképesztő hely a kétezer éves építészetével. Nem is csoda, hogy a Világörökség részévé nyilvánították. A legenda szerint itt állt Sába királynő egyik vára.

113Ezt a várost is magas fallal vették körül, amihez nyolc kapu tartózik. Legalább száz mecset, és ötven minaret magasodik, az öt-hat emeletes, agyagépületek között. Itt igazi kóstolót kaphatunk a történelemből a szobroknak, leleteknek köszönhetően.

A III. században alapított Shibam városát, a sivatagi Manhattanként is emlegetik. Az agyag házakat díszes fából készült ajtók, ablakok teszik különlegessé. Az 5-11 emelet magas toronyházak, már vályogból készültek.

Annak idején azért építették itt a magas épületeket, hogy azokkal védjék ki a beduinok támadásait.

A város legrégibb felhőkarcolóit az 1700-as években húzták fel. A többi, hasonló, épület építése a XVI. századra tehető, ezért néhányat már átépítettek, mert az időjárás kellően meg tudja rongálni őket.

la-lagunaAz igazi turistaparadicsom a Socotra-sziget, ami hétmillió évvel ezelőtt vált le Afrikáról. A Világörökség részének nyilvánított helyen, elég szélsőséges az időjárás, mert tavasztól-őszig állandó a délnyugati monszunszél.

Az utánozhatatlan sziget szépsége a fehér homokos tengerpartban, krétakori mészkőfennsíkban, érdekes bokrokban, és az érintetlen növényzetben rejlik. Erre már csak plusz ráadás a máshonnan már eltűnt állatok élő múzeuma.

A különleges növényvilágból ki kell emelni a sárkányvérfát, amely azért kapta ezt a nevet, mert vörös nedv található a kérgének repedéseiben. Az ókorban sebkenőcsöt készítettek ebből.

Jemen rendkívül gazdag történelemmel van megáldva, amit érdemes megismerni, de jobban járunk, ha várunk addig, amíg nem kell rettegnünk a nyaralás alatt!

(Forrás: fuggetlenutazo.com )

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com