Összefüggést találtak az olcsó, szervezett nyaralások és a bőrrák között

A bőrrákkal küzdő brit nyugdíjasok számának "aggasztó növekedéséért" részben az 1960-as években megszaporodott olcsó, szervezett nyaralások a felelősek - hozta nyilvánosságra adatait a Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet.oldA szervezet szerint a mostani nyugdíjasok közül sokan nem tudhatták annak idején, hogy miként óvják meg a bőrüket. Az adatok szerint évente mintegy 5700, 65 éven felüli embernél állapítanak meg bőrrákot a szigetországban, míg az 1970-es évek közepén ugyanez a szám mindössze 600 volt.

Évente nagyjából 13 300 embernél diagnosztizálnak melanómát - a bőrrák legsúlyosabb típusát - Nagy-Britanniában és évente 2100-an halnak bele a betegségbe. A bőrrákos esetek száma minden korosztályban növekszik, de a legélesebb emelkedés a 65 éven felüliek körében figyelhető meg. A szervezet szerint minden korosztály profitálhat a napozás veszélyeire figyelmeztető közegészségügyi felhívásokból.

A 69 éves Sue Deansnél először 2000-ben, majd 2007-ben diagnosztizáltak bőrrákot. Mint felidézte, annak idején a szervezett nyaralások megfizethetővé váltak és az ember szinte minden évben mehetett külföldre. "Nem hiszem, hogy akkoriban annyira köztudott lett volna, hogy a túl sok napozás milyen mértékben növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát. Én pedig imádtam a napot és az évek során bizony párszor leégtem" - idézte az asszonyt a BBC News.

Deans idejében észrevette a rák jeleit és sikeresen megműtötték, ám azóta is árgus szemekkel figyeli a gyanús foltokat a bőrén. "Aggasztó látni, hogy a melanóma előfordulásának gyakorisága ilyen gyors ütemben és minden korosztály esetében növekszik" - mondta Richard Marais, a Cancer Research UK (CRUK) munkatársa. Hangsúlyozta, milyen fontos, hogy az emberek figyeljék a saját bőrüket és orvoshoz forduljanak, ha bármilyen változást észlelnek az anyajegyeiken, vagy a bőrük más területein.

A szakemberek szerint már az is növelheti a melanoma malignum kialakulásának kockázatát, ha az ember kétévente egyszer leég. "Odahaza ugyanolyan könnyen leéghet az ember, mint vakáció közben, ezért fontos, hogy időnként árnyékba vonuljunk, pólót és sapkát viseljünk, hogy megóvjuk a bőrünket és rendszeresen bekenjük magunkat legalább 15 faktoros, jó minőségű naptejjel" - húzta alá Julie Sharp, a CRUK munkatársa.

(http://www.bbc.com/news/health-32150519)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com