Prága legcsúnyább tornyából a legszebb a kilátás

A cseh főváros, Prága egyik tévétornya sokak szerint a világ legcsúnyább építményeinek egyike. Mivel a prágaiak is tisztában vannak ezzel, ezért egyedülálló módszert találtak ki arra, hogyan népszerűsítsék az épületet s annak nem elhanyagolható kilátását: egyetlen szobából álló hotelt alakítottak ki a torony belsejében, így az ott megszálló vendégek 216 méter magasból csodálhatják a lenyűgöző panorámát.

bde2903b-4407-4f2c-bb61-9c97e6802715_praguetower


Néhányan cinikusan meg is szokták jegyezni, hogy talán az a legjobb ebben, hogy magát a tornyot belülről nem látni, így valóban zavartalan a kilátás; ebben lehet valami, ugyanis a 216 méter magas torony meghatározó része a környező városképnek.
A várost száztornyú Prágának szokás nevezni, ám a tévétorony semmiképp nem illik bele a modern felhőkarcolók és az évszázados templomtornyok látképébe. Maga a torony valójában a város legmagasabb épülete, körülbelül hetven emeletnyi, robosztus jelképe a kommunizmusnak, hiszen 1985-ben kezdték építeni. A helyieknek volt idejük elfogadni a torony látványát, hiszen csupán 1992-ben fejezték be az építését; egy 2009-es felmérés szerint Prága tévétornya a második legrútabb épület a világon.


A toronyban már régóta működik egy étterem s egy kilátónak kinevezett részleg, ahonnan bárki megcsodálhatja Prága gyönyörű panorámáját. Ahogy azonban a torony felújítására került sor, az ötlet kézenfekvővé vált: alakítsanak itt ki egy hotelt is. A hotel szó talán túlzás ez esetben, hiszen egyetlen szobáról van szó, de azt nagyon szépen megcsinálták. Ezzel az egyedülálló kivitelezéssel valósággal bebetonozták a tévétorony státuszát, egyre több helyi látogatót fogadnak itt, ám a turisták sem maradnak el.

2917408606


A torony egyetlen szobáját hat csillagosra osztályozták, igazi luxusban van része annak, aki kibéreli.
2013. február 13-án nyílt meg a nagyközönség előtt, az ára viszont igen borsos: 1000 Euro egy éjszaka. A szobához automatikusan jár egy limuzin is, sofőrrel, de nyilvánvalóan nem ez a legcsalogatóbb a szobában, hanem a kilátás. A kelet felé néző falat csaknem egészében egy hatalmas ablak foglalja el, így a gyönyörű panorámát az ágyból is lehet csodálni. A fürdőszobát egy kicsit feljebb helyezték el, mint a szoba többi részét, üvegfallal van csupán elválasztva a hálótól, s egy hatalmas kád hívogatja a megfáradt vendéget. Az elrendezésnél természetesen ügyeltek arra, hogy a kilátás a fürdőhelyiségből is zavartalan legyen.


A kilátást egyik prágai szálloda sem tudja felülmúlni, így érthető, hogy a tévétoronyban elhelyezkedő egyszobás hotel népszerűsége egyre csak nő. A szálloda projekt manager-e, Lucie Cerna csak megerősíteni tudja ezt az adatokkal: heti két éjszakára már mindig foglalt a szoba és az előjegyzések egyre csak sokasodnak. Valentin-napon hat ember is versengett azért, hogy övé legyen a szoba egyetlen éjszakára, köztük volt egy fiatalember, aki épp ebben a luxus-szobában szerette volna megkérni szíve hölgye kezét.

Lucie Cerna elmondta: " Az már most világosan látszik, hogy ez a szoba nem hétköznapi hotelként fog funkcionálni. Leginkább különleges alkalmakra fogják kibérelni, hiszen ebből a szobából egy igazán exkluzív kilátás nyílik Prágára."

A szobát csak pár lépcsőfok választja el az étteremtől, melyben található egy kávézó s egy bár-részleg is. Ez utóbbi októberben nyílt meg, s máris rendkívül népszerű a vendégek körében. Az étteremben egy hétre előre le kell foglalni az asztalt annak, aki ott szeretne elkölteni egy pazar vacsorát. Maga Vaclav Klaus is evett már ott egyszer.
S nem csupán a látványért érdemes felkeresni Prága ezen éttermét, hanem a kínálatért is. Ondrej Soukup séf otthon van a francia és az ázsiai konyhában is, de melegen ajánlja az olyan cseh specialitásokat, mint a bárány-nyak.
Ám mivel az étterem nem túl nagy, a konyha is kicsi, és elég nehéz feljuttatni a különböző alapanyagokat a toronyba. A lift kapacitása véges, ez az egyetlen gyenge pontja az egész étteremnek.

Egy kis pluszpénzért bárki használhatja a kilátót, ahonnan csodaszép kilátás nyílik Prága középkori tornyaira, melyektől oly ellenállhatatlan ez a város. A tévétorony ellenben, amely a Zizkov szomszédságban helyezkedik el, mindig is ellentmondásos volt a lakosság körében.
A torony maga egykor rádió-és tévéadások sugárzására készült, s a 17. századi zsidó temetőre épült. A csehek körében egyáltalán nem volt népszerű a torony, ezért is nevezték már sokféleképpen: 'Űrhajónak', 'Bilak tűjének' vagy éppen 'Jakes ujjának', utalva a keményvonalas kommunista vezetőkre, Milos Jakes-re és Vasil Bilak-ra.


Az 1989-es Bársonyos forradalom után, amikor a kommunista rezsimet a demokrácia váltotta fel, sokan szerették volna lebontatni a tornyot. A tiltakozások azonban lassacskán elhaltak, miután biztonságossá nyilvánították az átvitel sugárzási szintjét. S furcsamód hiába lett a torony a világ legrútabb épülete, mégis népszerűbb a jól ismert Old Town City Hall-nál is. A toronynak van még egy nevezetessége, azok a két méteres, háromdimenziós babák, amelyek kívülről másszák meg a tornyot. A David Cerny által kreált babák eredetileg csak időszakosan lettek volna láthatóak a tornyon, ám miután 2000-ben felkerültek rá, olyan népszerűek lettek, hogy nem vették le őket. Így adnak Prága gyűlölt tornyának egy sajátságos humoros stílust.

forrás: yahoo travel

 

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com