Energiatanúsítvány: 50 nm alatt nem kell!

Energiatanúsítvány: 50 nm alatt nem kell.


Az energiatanúsítvány kapcsán az ingatlantulajdonosok számára még nem egyértelmű minden. Az már biztos, hogy egy ingatlan eladása, vagy kiadása előtt el kell készíttetnünk a szakértői véleményt. Mivel a tanúsítvány 40-120.000 forintba is kerülhet, érdemes megnézni, hogy biztosan el kell-e nekünk is készíttetni. 

Az Ingatlanmagazin-tól nemrég azt kérdezték, hogy 50 négyzetméter alatti épületekre is kötelező-e az energia tanúsítvány beszerzése, mivel egymásnak ellentmondó információk keringenek ennek kapcsán. A magazin szakértője egyértelmű válaszokat ad.

50 négyzetméter alatti épületeknél nem kell energia tanúsítványt készíttetni. Azonban ez a határ az épületeket jelenti, nem pedig a lakásokat. Így társasházi lakásoknál mindenképpen szükség van a dokumentumra,  mivel a rendelet alapján a teljes épület mérete számít.

Energiatanúsítvány 50 nm-nél kisebb épületekre nem kell, tehát társasházi lakásra mindenképp kell, akkor is, ha kisebb ennél, ugyanis a teljes épület mérete számít a rendelet szerint.

Azonban nem kell energiatanúsítvány a nem fűtött épületekre, illetve az alábbi, fűtött épületekre sem:

- az 50 négyzetméternél kisebb hasznos alapterülettel rendelkező épületek,

- évente 4 hónapnál rövidebb kihasználtságú épületek (pl. nyaraló, hétvégi ház),

- ideiglenesen felállított épületek (pl. kiállítási bódé, pavilon),

- védett épületek, hitéleti építmények (műemlékek, helyileg védett épületek, templomok),

- sátorszerkezettel rendelkező épületek, illetve a rendeletben külön megemlített ipari és mezőgazdasági épületek. Hir.ma

Hozzászólások

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

Egy tavaly júliusban készített kutatás, amely többek között a Nagy-tavak vízminőségét vizsgálta, kimutatta, hogy az öt tónál háromban veszélyesen magas a tökéletesen gömbölyű, műanyag gyöngyöknek a ko...

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A globális felmelegedést felhasználók, és ebből meggazdagodni akarók, egy egész őrültséggel álltak elő. Felfedeztek egy új ellenséget a földigiliszta tevékenységét földünk ellen. A Daily Caller febru...

Ami megment: a Nap

Ami megment: a Nap

Nap mint nap újságcikkek és publikációk ezrei jelennek meg a világon a fosszilis energiahordozók mennyiségi csökkenéséről, ezek káros hatásairól, a globális felmelegedésről, a sarki jég olvadásáról, a...

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Miközben az Északi-sark jege folyamatosan olvad, az Antarktisz jégtömege egyre csak növekszik az időjárási körülmények ellenére is. Nehéz volt magyarázatot találni a szokatlan jelenségre, de most még...

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Matt McGrath, a BBC hírmagazin környezetvédelmi tudósítója számolt be arról, hogy eddig soha nem látott veszélyben vannak a cápák a folyamatos vadászatok miatt. Döbbenetes, hogy évente több mint száz ...

Győzött az egri platánfa!

Győzött az egri platánfa!

Megszületett a döntés a 2013-as Európai Év Fája versenyen! A 250 éves egri platánfa megnyerte a kihívást, tájékoztatta az MTI-t a magyarországi szervező, az Ökotárs Alapítvány. Brüsszelben kerül átad...

Modern házak ókori ötletek nyomán

Modern házak ókori ötletek nyomán

A modern építészet szerves eleme manapság az energiatakarékos házak tervezése és kivitelezése. A fenntarthatóság jegyében, hogy akár sok ezer év múlva is élhető legyen bolygónk egyre nagyobb szerepet...

Miért ne igyunk kútvizet?

Miért ne igyunk kútvizet?

A kútvíz felhasználása nem is olyan régen még természetesnek számított, főleg faluhelyen nem csak az állatokkal itatták az ásott kutakból mert vizet, hanem a család is ezt fogyasztotta. Akkoriban nyil...

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új növényevő dinoszauruszfaj további csontjait sikerült azonosítania az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoportnak a hagyományos nyári iharkúti ásatáson - közölte Ősi Attila paleontológus kedden ...

http://ujhazak.com